Szerelem a Nyilasban

2008. 12. 06.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A változás, amikor egy bolygó jegyet vált, ritkán látszik ennyire feltűnőnek. Mert minden, amit a Vénusz a Skorpió jegyében megtestesített, a Nyilas jegyében az ellenkezőjére fordul. Itt kevésbé hat testileg, nem bújik el, megmutatja magát, nem hallgat előkelően, hanem teljesen nyíltan beszél az érzelmekről és a szexről.

Nem akar kisajátítani senkit, és nem ismeri annyira a féltékenységet, mint a Skorpióban. Nem teszi intenzívebbé az életet, hanem nyitottabbá válik. Egy flört, nem szükségszerűen, a testiségre irányul, hanem csodálatos játékokra a szavakkal, gesztusokkal, és ötletekkel.

A Vénusszal a Nyilas jegyében nem úgy keressük a szerelmet, ahogy általában gondoljuk ezt. Az ember lényegesen kalandkedvelőbb és nyíltabbá válik. Például aki fiatalabbként mindig a saját klikkjében kereste a partnerét, most kitörhet, anélkül, hogy törődne azzal, amit a többiek mondanak.

És itt van egy teljesen más aspektus, ami a Vénuszt a Nyilas jegyében olyan különlegessé teszi. A szerelem nem ismer korhatárt. Talán hallottatok már a 9. Felhő című filmről. Ez egyenesen közvetlen közelből és maszkírozás nélkül mutatja idősebb emberek kapcsolatait. Megszűnnek a tabuk. Ugyanis a korlátokat nem ismerhet a Vénusz a Nyilas jegyében. A szerelemnek nincs korhatára, legfeljebb a fejekben. Pontosan ott töri át a új Vénusz a sorompókat és a barikádokat.

Ne csodálkozz tehát, ha például egy nagymama vagy édesanya egy új barátjával jelenik meg egy családi ünnepen, és a gyászt a az elhunyt férjét – bár nem felejti el – de lezártnak nyilvánítja. Ha egy ember most veszi a bátorságot egy új szerelemhez, akkor segítsd ebben őt, ha bizonytalan. Ne tegyél neki szemrehányásokat, ne csinálj neki lelkiismeret furdalást olyan mondatokkal, hogy ez nem való, vagy ilyet nem szabad csinálni. Ha tenmagad vagy szerelmes, esetleg mint nő, aki egyedül neveli gyermekét, vagy gyermekeit, akkor követeld meg a környezetedtől, és ehhez a gyerekek is hozzá tartoznak, azt a jogodat, hogy érzéseid legyenek, hogy élhess, ahogyan érzel. Semmi sem kínos, ha nem csak a Vénusz becsületessége érvényesül a Nyilas jegyében.

Kapcsolódó anyagok:

$$1922$$

$1924$$



Szerző

donna.hu



Scroll to Top