Szerelem „Mikulás” napján

2009. 07. 30.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Ha mégis felülkerekedne bennünk ezek ellenére is a szex utáni vágy, hogyan tehetjük könnyebbé, egyáltalán hogyan tálaljuk kedvesünknek mire vágyunk?

A pasik legnagyobb részét egyáltalán nem undorítja az a gondolat, hogy menstruáció alatt kell szeretkeznie egy nővel, sőt akad olyan is, aki izgatóbbnak találja a dolgot azokon a napokon. Persze ha valamelyik fél nem szeretné ilyenkor, nem szabad erőltetni, csak a rossz benyomások gyarapodnak tőle.

Ha már eljutottatok odáig, hogy mindkettőtök részéről rendben van, nem árt megfogadni néhány jó tanácsot. Az a legpraktikusabb, ha ilyenkor egy használaton kívüli törölközőt terítetek magatok alá, ugyanis elég macerás - és nem éppen szép látvány -, aktus után a lepedő és az ágynemű áztatása. Erre gyógyír lehet az is, ha te vagy alul és nem a legerősebb napokon próbálkoztok a lepedő  mutatványokkal, de az is egy jó megoldás, ha a zuhany alatt lesztek egymásé. Itt kicsit te is oldottabb lehetsz, hiszen nem kell annyit aggódni a pecsétek és a kényes helyeken keletkező vérfoltok miatt.

Fordítsatok a szokásosabbnál is nagyobb hangsúlyt a higiéniára. A férfi alaposabban mosson kezet, és te is alaposabban mosd meg magad a kényes területeken, mert a menstruáció alatt sokkal nagyobb a fertőzésveszély.

Ha mégis eltántorodtatok a behatolás gondolatától, attól még nem feltétlenül kell lemondanotok minden élvezetről. Nyugodtan pettingelhettek, még akár úgyis ha tampont használsz éppen, ettől a csiklód még ugyanolyan jól izgatható. És ha még ezek sem győztek meg arról, hogy nem kell ilyenkor semmit sem szégyellned, akkor néhány érv ami mellette szól: a szex alatt a tested olyan hormonokat termel, amelyek fájdalomcsökkentőek, tehát megoldás lehet a menstruációs görcseid enyhítésére. A menstruáció alatt sokkal izgathatóbb vagy, a nagyobb vérbőség miatt így sokkal könnyebben juthatsz el a csúcsra. Melleid kissé megnőnek ilyenkor, és sokkal érzékenyebbé válnak.

Egészen biztosan nem lesz baj azzal, hogy nem nedvesedik be eléggé a hüvelyed, vagy nem tudsz eléggé felizgulni, hiszen ilyenkor már eleve olyanok a körülmények mintha izgalmi állapotban lennél.

Mindenféleképpen tiszteletben kell tartani a másik fél aggályait, gátlásait, de ha mindketten készen álltok rá, akkor  nem kell visszafognotok magatokat, ha éppen a piros napokon kívánjátok meg egymást!

Kapcsolódó anyagok: 

$$1771$$

$$1768$$

$$2699$$



Szerző

donna.hu



Scroll to Top