Krisztusi koromban sem érint kegyelem, most is, mint mindig volt, kerül a szerelem. Gondolkodom azon, vajon mit vétettem, úgy, mint sokan mások, miért nem élhettem?
Már gyermek fejemmel észrevettem régen,
hogy ki nem népszerû, elcsúszik a jégen.
S népszerûség alatt vagányságot értek,
melybõl magamban egy cseppnyit sem érzek.
Odaadó, kedves, érzõ lélek vagyok, szeretetet adok, de vissza nem kapok. S mi külsõmet illeti, nem érheti gúny, mert nem volt velem e téren, kegyetlen az úr.
S hidd el nem önteltség árad most belõlem, mert e tulajdonság távol álljon tõlem. Csupán Donna-hölgyek szavaira adok, akiktõl naponta sok-sok pontot kapok.
Remélem egy napon rám tekint az Isten, mert ily szerencsétlen ember még egy nincsen. S megtalálom majdan az életem párját, csodás szerelmemet, életem Donnáját!
