Pár hete, kedden indult útjára a magyar szépítő show. Kicsit döcögős, kicsit erőltetett, de ha legalább egy önbizalmát vesztett nőnek visszaadja a hitét, akkor már megérte a költséges produkciógyártás.

A műsorvezető szakmáját tekintve remek választás volt. Egy ismert és szakmai körökben is elismert a médiát már többször megjárta. Van saját stílusa, kedves, affektáló hangon képes lehetne megnyitni a félénk, magát szégyenlő nőket. De nem teszi.

Próbál olyan közvetlen lenni, mint az amerikai változat műsorvezetője, mégis látom a távolságot a médiasztár és az egyszeri anya között. Az atyai homlokcsókokon kívül illett volna férfiként is bókolnia. Annak ellenére is, hogy sütött az arcáról az, hogy számára a 40 kiló vasággyal csajokat sokkal élvezetesebb öltöztetni.

A műsor struktúrája megfelelő. Először drámaian szembesíti a nézőt, hogy egy önmagát nem szerető nő mennyire el tudja a külsejét hanyagolni. Láthatja a szégyent és a kínos kérdésekre adott válaszokat. Láthatja a fehérneműt és a hurkákat. Majd következik Hamupipőke felturbózása. Szűknaci, tűsarkú és más trendi darabok. Próbálja ilyenkor tagadni valaki, hogy nem a ruha teszi az embert. Mert az alany szája mosolyra húzódik és az önbizalommérő higanya egyre feljebb kezd kúszni.

A szponzorok promóciója után a lélek következik egy a feladatában hiteles személlyel: Somával. A választás jó. Megint dráma, a régi sebek, a műsor elején látott arc, végül teátrális megtisztulás és az újrakezdés gondolata. Magyarul egy lelkifröccs, ami mindenkire ráfér néhanapján, csak a világ túl önző ezt megadni. Végül a finálé, a fotózás egy iszonyú jóképű, kellemes hangú, barátságos fotóssal: Nánási Pállal. A választás megint jó. A bánásmód jó. Az eddig elhanyagolt nő most modelleknek kijáró figyelmet kap. És mégis valami bajt érzünk.

Minek kellene történnie elviekben a műsorban szereplő hölgyekkel? És mi történik velük gyakorlatilag? Sajnos a két kérdésre messze nem ugyanaz a válasz. A „Szeretem a testem” szlogennek a lényege pont az volna, hogy igen, szeretem a testem legyen rajta narancsbőr, legyen rajta 10 kiló felesleg vagy egy zavaró műtéti heg. A lényeg, hogy úgy szeretem, ahogyan van.  Hiszen  a magazinokban szereplő modellek sem hibátlanul mászkálnak a valóságban...

Vajon őszinte önkép-szeretet, ha úgy tetszem magamnak a miniszoknyában, hogy előtte felvettem egy tüdőszorongató fűzőt? Melinda, az első bátor önbizalom nélküli hős kapott fűzőt, bugyit, popsitöméses harisnyát, fél kiló póthajat és egy másfél órás sminket. Így szűnt meg a jó természetű, kedves arcú, egyedülálló anya retusálatlan lenni.

A műsor talán célt tévesztett. Hiszen valahol csalásra ösztönöz, nem rafinált rejtegetésre és kiemelésre. Lapos a popsi? A vonalú szoknya. Szép mell? V alakú dekoltázs. Ezt mindenki tudja kezelni. De akkor is ura a helyzetnek, amikor frissen szerzett önbizalmával az első izgalmas éjszaka előtt pánikba esik, mert hamarosan lekerül róla a fűző és akkor kiderül mégsem olyan karcsú és feszes, mint elsőre látszott?

A műsor struktúrája, szereplői és látványvilága jó. Ha kicsit döcög is a dolog, remélhetőleg belejönnek majd, ha a nézők adnak nekik elég esélyt. A kérdés csupán annyi, megvalósul-e a műsor célja? Történetesen az, hogy a szereplő, vagy a képernyő előtt ülő – a tükörképével hadilábon álló – sorstársak bajára valódi megoldást nyújtanak-e az önámító tanácsok...