Színek csodája - a citromsárga

2009. 06. 22.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Gyerekként hosszú évekig ez volt a kedvenc színem, mindenem citromsárga volt. Én pedig hihetetlenül vidám, folyton mosolygós lány voltam, és az iskolában se nagyon akadtak gondjaim a tanulással. Talán mindezt a sárgának köszönhetem? A citromsárga ugyanis a boldogság, az „élj a mának!” kifejezője, elősegíti a tanulást és a koncentrációt, így érdemes ilyen színűre mázolni a dolgozószobát, vagy a lurkó szobáját. Hálószobában is használható, de soha ne használd önmagában, mert nyugtalan álmot okoz, valamilyen másik színnel kombinálva viszont napfényes hatást eredményez.

A Nap, az örökkévalóság és az isteni fény színe, negatív értelemben azonban jelenthet irigységet is. A középkori - sőt a nácizmus idején is - Európában a zsidók megkülönböztető színe volt, és az áruló Júdást is gyakran ábrázolták sárga köpenyben – éppen ezért a sötét sárga az árulás, az eretnekség jelképe.

Ez a szín mindig is fontos volt az emberi kultúrtörténet során, számos árnyalatát különböztetjük meg, és szinte mindhez társul egyedi jelentés is. Az aranyszín jelképezi például a halhatatlanságot, a megvilágosodást és az isteni hatalmat, ez szimbolizálja az összes napistent, és más antik isteneket. A világossárga a hit, a jóság, az intuíció és az intellektus színe, míg például a tompa sárga a hanyatlást, a betegséget és a féltékenységet szimbolizálja.

Kínában eredetileg a császár színe volt, senki másnak nem volt szabad ezt a színt magára öltenie, csak annak, aki az uralkodócsaládhoz tartozott.

Állítólag tiszta gondolatokat kölcsönös és segít a döntések meghozatalában, fiziológiai hatásait tekintve erősíti az immunrendszert, méregteleníti az emésztőrendszert.

A sárgát kedvelő emberek nagyszerű vezetők lehetnek, a siker motiválja őket, imádnak kutatni és tanulni, pozitív hozzáállásúak, barátságosak, általában gyorsan beszélnek. Sokszor azonban munkamániások, szeretnek másokat manipulálni, szinte rettegnek a kudarctól és a visszautasítástól.

Létezik azonban egy másik embertípus is, amely szereti ezt a színt, ám ők sokkal inkább maguknak való emberek, csöndesek és nyugodtak, megbízhatóak, minimalisták és soha nem keverik az üzletet a magánélettel, tanulásvágyuk nekik is határtalan. Félelmük, hogy nem elég jók, hogy használhatatlanok, igyekeznek elkerülni, hogy butának nézzék őket, ezért gyakran kinevetnek másokat, olykor hidegnek és távolinak látja őket a környezet. Ami általános, hogy a citromsárgát preferáló emberek áhítoznak az elismerés után.

Ha valaki pedig nagyon nem szereti ezt a színt, az általában alacsony önbecsülésre vall, és arra, hogy soha nem engedték neki, hogy igazán kibontakozhasson, tele van félelmekkel és stresszel, mivel utál minden változást, elítéli a széles látókörű embereket.

A sárga nagyon figyelemfelkeltő, ezért ez a taxik színe például Amerikában, nagy mennyiségben azonban zavaró lehet, a kisbabák is többet sírnak egy sárga szobában. Mivel sokan gyermetegnek, túl spontánnak és megbízhatatlannak vélik a citromsárgát magukra öltő embereket, ezért például ne viseld állásinterjún, ahol pont a megbízhatóságot, a stabilitást akarod hangsúlyozni!

Kapcsolódó anyagok:

$$3739$$

$$2240$$

$$2233$$

$$2206$$

$$2301$$

$$3680$$ 



Szerző

donna.hu



Scroll to Top