Be kell valljam, nem vagyok megszállott rajongója az autósportoknak, sőt, mondhatnám akár úgyis: hidegen hagynak. Mégis, amikor lehetőségem nyílt ellátogatni a Hungaroringre, hogy élőben lássam az időmérő edzést, felülkerekedett a kíváncsiabbik énem, és engedtem a rábeszélésnek. Meg akartam nézni, mi az, ami ekkora tömegeket mozgat. Mi az, ami a körülöttem lévő férfitársaság kilencven százalékát lázba hozza és teljesen elvarázsolja.
Elég harapós hangulatban voltam, mire megérkeztünk a pályához, álmomban sem gondoltam volna ugyanis, hogy a legközelebbi HÉV megálló is félóra gyalogútra van a Hungaroring bejáratától. Útközben százszor elátkoztam magamban mindent, kezdve attól a pillanattól, amikor úgy gondoltam, jó ötlet magas sarkú szandálban menni − ha már Forma-1, adjuk meg a módját −, egészen addig, hogy mért nem képes az önkormányzat lebetonoztatni azt az útvonalat, ahol vélhetően több turista fordul meg ezalatt a 4 nap alatt, mint a Budai várban egész évben. 23 év alatt bőven megtehették volna.
Miután átvágtam azon a tarlón, ami gyönyörű szandálom sorsát végleg megpecsételte, harapós hangulatom már egy éhes ragadozót is megszégyenítő szintre emelkedett. Még nem a Forma-1 autók száguldottak a pályán, hanem egy betétfutam autói rótták fülsüketítő zajjal a köröket. Kezdtem kétségbeesni, hogy ha ezek a pici autók ilyen zajt préselnek ki magukból, mekkora lesz a hangzavar, amikor megkezdődik a Forma-1 futam? De akárhová néztem, úgy láttam ez senkit nem zavar. Mindenki ragyogó arccal nézte az autókat.
Amikor végre megfeledkeztem a saját nyomoromról, csodálkozva eszméltem rá, hogy az emberek milyen változatos sokasága lelhető fel a nézők között, és mindannyian egyforma lelkesedéssel figyelik a betonon dübörgő gépszörnyetegeket. Voltak sörpocakos német turisták, papucsban és rövidnadrágban; motoros szerelésben rohangáló szépfiúk; félmeztelen és félrészeg hollandok suhancok, magas sarkúban és miniszoknyában feszítő lányok, tökéletes sminkkel (na, ők biztos nem a tarlón át jöttek...); kispénzű magyar házaspárok szalámis szendviccsel és otthonról hozott ásványvízzel…Lám, egy esemény, ami akár a tolerancia örömünnepeként is jellemezhető lenne. Annyi féle és fajta ember volt jelen, a legkülönbözőbb nációk gyermekei, különböző társadalmi pozíciójú és anyagi helyzetű emberek, a vezérigazgatótól az egyszerű irodai beosztottig. Az egyetlen, ami összekötötte őket, az a Forma-1 iránti rajongás volt, de senki nem fintorgott senkire, sőt, a különböző istállók drukkerei se ropogtatták ujjaikat, hogy a futam után jól elpáholják egymást. Egy security-s fiatalember nevetve válaszolta kérdésemre − hogy vajon vasárnap is ilyen békések lesznek-e? −, hogy jellemzően több összetűzés van nő miatt, mint a verseny miatt.
ezdés előtt pár perccel értem a szektoromhoz. Már érezhető volt a levegőben a vibrálás: mindjárt kezdődik! Mint említettem, nem vagyok nagy rajongója a dolognak, de az indulás pillanata feledtetett mindent, ami addig történt. Volt valami fenséges, valami elképesztően hátborzongató abban, ahogy a 19 autó motorja felbőgött, és elképesztő zajjal és sebességgel kezdetét vette a futam.
Jó darabig ennek a bűvöletében ültem, aztán őszintén szólva, kezdett unalmas lenni a dolog. Eltelt pár perc, a közönség megmozdult, sokan mentek el újabb korsó sörért, vagy valami nassolni valóért. Mivel az ülőhelyeken dohányozni nem lehet, sokan álltak fel és mentek ki rágyújtani. A látvány kezdett monotonná válni. A piros autó a Ferrari, ezt mindenki tudja, de a többihez már szakavatottnak kellett lenni, hogy megállapítsa az ember, mi suhanhatott el az orra előtt. A nap nagyon tűzött, és csak a V.I.P szektor fölött van tető. A figyelem lankadt, az emberek beszélgetni kezdtek − már amennyit hallottak egymásból. Vicces volt, hogy mindenki akkorra időzítette a mondókáját, amikor egy lélegzetvételnyi szünet volt két autó elhaladása között. Ez egy egészen sajátságos hangzavart hozott létre.
Lehetett sejteni, hogy valami nincs rendben. A nézőközönség felmorajlott. Amikor a nagy kijelzőn mutatták a baleset pillanatát, több száz ember káromkodta el magát egyszerre. Nem lehetett tudni, mi van, mi történt Massával, úrrá lett a káosz. A kocsikat visszahívták a bokszutcába. Az autóversenyből futóverseny látszott kialakulni, a Ferrari emberei, a sajtósok, a mentősök, és a szervezők teljes egyetértésben rohangáltak a mentőállomás és a rajtnál található főépület között. Végül Massát elszállították helikopterrel, az autót lehozták a pályáról, és lassan helyreállt a rend, újrakezdődött az időmérő.
Bevallom, jó érzés volt végre kijönni, miután véget ért a cirkusz, a fejem zsongott a látottaktól és hallottaktól. Még egyszer át a tarlón, a kavicsos úton, félóra várakozás a HÉV-re, természetesen a tűző napon, majd fél óra zötykölődés az Örs vezér térig – eddig azt néztem, hogyan szórják a pénzt, milliókat, milliárdokat egy versenyre, most térhettem vissza a magyar rögvalóságba.
Annak, aki arra adná a fejét, hogy kimenjen Mogyoródra jövőre: tornacipő, kényelmes ruha. Füldugó használata kötelező! Sapka kötelező! Mindent összegezve mégis nagy élmény volt, ha nem is lettem rajongó, de megértettem, miért lehet fanatikusan rajongani a Forma-1-ért.
Képek forrása: Flickr.com
