Tetoválás, avagy hol van a művészet határa

2008. 03. 23.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Tizenévesként én is eldöntöttem, hogy nekem bizony lesz tetoválásom. Először minél nagyobb mintákra vágytam a hátamon, karomon, bárhol csak mindenki jól lássa. Anyukám erre legyintett egyet és vett néhány vízzel felvihető játéktetoválást, és egy rövid időre ezzel ki is lett elégítve testdíszítési kedvem.

Ma azt mondanám, szerencsém volt, hogy az ötlet csak ötlet maradt, mert közben kicsit felnőtt lettem és megtanultam a „jövőbe látni”.

A tetoválás még ma is ugyanannyira tetszik, mint tini koromban, de ma már nem mindegy, hogy azt kin látom. Hisz mindenki bevallhatja, hogy egy jól kidolgozott, szép, arányos férfin tényleg jól mutat egy nonfiguratív motívum – de nem a „Szeretlek Julcsi” –, amit szívesen követünk végig a tekintetünkkel.

Azonban teljesen más a helyzet, ha ez a tetoválás már nem, mondjuk, David Beckham mellkasán virít, hanem egy pocakos, szőrös, 40-es úriember löttyedt pocakján. Ugye ez már nem olyan vonzó? És ez nem változik a nők esetében sem. Hisz gondoljuk csak el, milyen lesz majd az a tetoválás a bokánkon, mellünkön, hasunkon úgy az 50. születésnapunk környékén? Valószínűleg akkor már nem, hogy mutogatnánk, hanem csak takarnánk, amivel csak lehet.

A tetoválás mindenképpen egy művészeti forma. Az igazán jó tetoválások magukban is műremekek, de nem szabad elfelejtenünk, hogy ezek egy életre szólnak. Hiába lehet már napjainkban rengeteg pénz, idő és fájdalom árán eltávolítatni ezeket a „festményeket”, előtte inkább gondolkozzunk, hogy megéri-e!

Hisz alig 100 évvel ezelőtt még a tetoválásnak is több volt a jelentősége, nem csupán egy divatcikk, kiegészítő elem volt a szépségipar palettáján. Szimbólum volt. Szimbóluma egy küzdelmekkel, sikerekkel, kalandokkal teli életnek. De napjainkban már csak a pillanatnyi vagányság jelképe.

Ha azonban mégis olthatatlan vágyat érzünk a nyár közeledtével, hogy tintával díszítsük szépen formált, napbarnított testünket, akkor válasszuk inkább a hennát. A hennával felfestett motívumok, minták is garantáltan fel fogják hívni a férfiak (és nők) figyelmét, de a hatás csak 4-6 hétig marad meg.

Tehát, ha lányotok, vagy ti magatok szeretnétek tetoválást csináltatni, beszéljétek rá inkább a hennára. Olcsóbb, nem örökre szól, nincs fájdalom, de ugyanolyan látványos.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top