Töltött pizza

2009. 10. 01.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Egyszerű pizzatészta recepttel kell készíteni. Vékonyra kinyújtottam a tésztát kör alakúra, megkentem tejföllel, tettem rá kolbászkarikákat, előre lepirított szalonnát, karikára vágott hagymát és reszelt sajtot. Ezeket mind csak a tészta egyik felére mivel a másik felét rá kell hajtani. Mielőtt ráhajtanánk a tészta szélét tojással be kell kenni és egy kicsit felhajtani. A tetejét is megkenni tojással és reszelt sajttal megszórni. 200 fokos előmelegített sütőben addig sütni míg a teteje meg nem pirul. A tölteléket sokféleképpen lehet variálni.

Pizzatészta : Hozzávalók: 30 dkg liszt 1 tojás 2 dl tej 2 evőkanál olaj 1,5 dkg élesztő 1 teáskanál cukor 1 mokkáskanál só

A tejet langyosra melegítjük, az elmorzsolt élesztőt és a cukrot egy kevés liszttel elkeverjük, és egy kis tejet öntünk hozzá. Hagyjuk, hogy megkeljen. Ha felfutott az élesztő, összedolgozzuk a liszttel, a tojással, a sóval és az olajjal, pizzafűszerrel vagy oreganóval és jól kigyúrjuk. 30 percig langyos helyen pihentetjük.

Ebből a receptből 4 db töltött pizza jön ki. Jó étvágyat!

Köszönjük szépen Lehelné Bognár Szilvinek, és továbbra is várjuk receptjeiteket a recept@donna.hu e-mailcímre! Ha fényképet is mellékeltek a recepthez, a leírásokat hamarabb viszontláthatjátok a Donna oldalán! Külön köszönet az eredeti, saját receptekért.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top