Amikor a szakítás mellett döntenek, pszichés szinten a következő tünetek valamelyike talán mindkét félnél megjelenik: érzelmi labilitás, beszűkült figyelem, szétszórtság, alvászavar, agresszió, bűntudat, vágyakozás az eltűnt személyre. Vannak akik mindenért önmagukat hibáztatva depresszív állapotba süllyednek, míg mások mindenért a másikat teszik felelőssé. A két véglet között bármi előfordulhat. Gyakran gátlástalanul egymásra zúdítják, az addig „eltűrt” dolgokat, már nincs miért hallgatni, érzelmeiket sértések formájában próbálják kiélni.
Mégis, a válás során fontos lenne, hogy a felek, amennyire lehetséges próbálják félre tenni az érzelmeiket, indulataikat, ne menjenek bele közösen a múlt taglalásába, okok keresésébe, kommunikációjuk csupán a jövőre, a szükséges dolgok megbeszélésére irányuljon. Ha gyermekek vannak, különösen fontos, hogy a volt házastárssal kialakulhasson egy szülőtársi viszony, hogy legalább a gyermek körül adódó problémákat képesek legyenek megbeszélni. Ráadásul a szülők számára általában segítséget is jelent, amikor a gyermekre, és a helyzetből adódó nehézségeinek megértésére koncentrálnak. Mert ahogy a gyermeknek próbálnak segíteni, megtapasztalják, hogy életük egy fontos szerepében, a szülő szerepben megerősödnek, ami serkentőleg hat rájuk minden területen, és megkönnyíti a helyzet elviselését.