Válságopera

2009. 03. 01.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

– 1929-ben, amikor először közönség elé került, gazdasági világválság volt, értékét vesztette a pénz, emberek ezrei váltak munkanélkülivé, nyolcvan évvel később, 2009-ben pedig gazdasági válság van. Mint mondta, ritkaság, hogy a történelem két ennyire hasonló helyzetet tükröztet egymásra – mondta Szikora János, a darab rendezője a mostani bemutató aktualitása kapcsán.

Az opera egy város történetéről szól, a keletkezéséről, az első kríziseiről, majd a fejlődésében beálló döntő fordulatról, a tündökléséről és a bukásáról. Két férfi és egy nő, autón menekülve a rendőrök elől, sivár partvidékre ér. Nem tudnak továbbmenni, mert lerobban az autó. Mögöttük a rendőrök, előttük a sivatag. Így hát elhatározzák, hogy ott maradnak, és várost alapítanak. A létrejövő paradicsomi városban, Mahagonnyban, nyugalmas és idilli az élet. A férfiak azonban nem sokáig elégednek meg ennyivel. Békétlenség támad…                              Egyszer csak tájfun közeleg a város felé, és egy rettenetes éjszakán, mialatt a férfiak a végükre várnak, egy Jimmy Mahonney nevezetű favágó kitalálja a város új törvényét. A törvény így szól: „Mindent szabad.” A tájfun elkerüli őket. A város megmenekül, de a mahagonnyak az új törvények szerint folytatják életüket. Az emberek igényei emelkednek – és velük együtt az árak is. Mert ugyan mindent szabad – de csak annak, aki meg tudja fizetni. Jimmy Mahonney a saját pénzének áldozata lesz: elfogy a pénze, halálra ítélik. Ez Mahagonny városának sorsdöntő órája. A drágulás elképesztő méreteket ölt, miközben a drágulás ellen és az aranykor fennmaradása mellett rendezett nagy tüntetés a 'paradicsomi város' végét jelzi.

A darabot kettős szereposztásban mutatják be. Az operaház neves művészei szerint a mű zenéje különleges hangképzést kíván. Érhetően kell megszólaltatni a prózai szöveget, jelentőséget kap a tánc, a mozgás is; a feladat nem könnyű, de roppant élvezetes.

Özvegy Begbickné:  Wiedemann Bernadett, Kovács Annamária, Willy, a cégvezető:  Beöthy-Kiss László, Kiss Péter, Hétszentség:  Mózes Tóth János, Szvétek László, Jenny Smith:   Herczenik Anna, Rálik Szilvia, Jim Mahoney:  Wendler Attila, Nyári Zoltán, Spórolós Billy:   Busa Tamás, Massányi Viktor, Jack O'Brien: Derecskei Zsolt, Daróczi Tamás, Alaszkafarkas Joe: Cser Krisztián, Hámori Szabolcs, Tobby Higgins:  Mukk József, Kóbor Tamás



Szerző

donna.hu



Scroll to Top