Van visszaút? - 3. rész

2009. 01. 09.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

‒ Egy cikk került a kezembe, amiben olvastam a pártápiáról. Nem mondom, hogy Tamást felvillanyozta az ötlet, de nem zárkózott el, hogy elmenjünk. Az különösen tetszett neki, hogy ezen a terápián két terapeuta foglalkozott velünk, így a férfi és a női oldal is megjelent. Először kicsit furcsa volt két idegennek kitárulkozni, de aztán már vártam ezeket a találkozásokat ‒ meséli Kinga.

Ez a terápia pozitív oldaláról közelítette meg Kinga és Tamás kapcsolatát. Nem a konfliktusok boncolgatására, hanem a jól működő részletekre, a valamikori boldog időszakra koncentráltak. Az első házi feladatuk egy-egy lista írása volt arról, hogy mi az, amit a másikban szeretnek. Külső és belső tulajdonságok, de főleg szösszenetek kerültek a listára, mint Kinga mosolygós ébredései, vagy Tamás homlokába hulló hajtincsei. A listát persze nem mutatták meg egymásnak, hanem a következő alkalommal ki kellett találniuk, mi szerepel a másik felsorolásában.

‒ Minden találkozás azzal kezdődött, hogy a másik „bőrébe bújva” el kellett mesélnünk az előző két hetet. Ez nagyon nehéz, erős koncentrációt igényel, hogy ne a saját szemszögemből gondolkodjak. A legérdekesebb beszélgetés a családfa felállítása volt. Mindketten elmeséltük ‒ nagyszülőkig visszamenően ‒, a családunk történetét. Rengeteg kérdőjelre választ kaptam akkor. Számtalan konfliktusunk adódott az értékrendbeli különbség miatt. Tamás nagy szeretetben nőtt fel, nálunk az érzelmek kimutatása nem volt olyan intenzív, mint az ő családjában. A szüleink válása szintén nyomot hagyott mindkettőnk lelkén. Ezek a felismerések segítenek abban, hogy megértsem a párom reakcióit. Lehet, hogy nem értek majd egyet vele, de sokkal könnyebb lesz elfogadnom a véleményét vitatkozás közben.

Kingáék terápiája hét alkalomból állt, a terapeuták csak az utolsó alakalommal összegezték az észrevételeiket. A bajok legfőbb okát a kommunikációs blokkban látták. Ebben a terápiás „négyszögben” a szakemberek a mediátor (közvetítő) szerepét is vállalták. Így régóta kimondatlan mondatok és felismerések bukkantak elő.

‒ Persze azt nem vártam, hogy megoldják helyettünk a dolgainkat, de megmutatták a helyes utat és a buktatókat. Eleinte kevésnek éreztem ezt a hét alkalmat, de megértettem, hogy ha túl sokáig vesszük igénybe a segítséget, „elkényelmesedünk”. Ez egy önálló feladat, csak rajtunk múlik, hogy megfogadjuk-e a tanácsokat. Három hónap múlva egy „kontrollra” van időpontunk, remélem nem okozunk csalódást.

Tamás és Kinga hullámvölgye emelkedni látszik. Kimondják az érzéseiket, ha nem is minden nap, de visszatértek az esti beszélgetések, tudatosan keresik a másikban a szeretni való dolgokat. És megtanulták azt is, hogy ha életben akarják tartani a kapcsolatukat,  hátradőlni sohasem szabad.

Sokan e történet hallatán legyintenek: nem is volt igazi probléma! Azonban a párterápia nemcsak a laposodó, amúgy problémamentes kapcsolatokat gyógyíthatja meg, hanem számos bonyolult és elkeserítő helyzetben segíthet: Tudjuk, mennyi szenvedést és feszültséget okozhat egy  párkapcsolatban a házastársi hűtlenség, a káros szenvedélyek, az alkohol vagy a drog, a testi vagy pszichés megbetegedések, a kulturális különbségek, és az anyagi gondok, a munkanélküliség, két korábbi család eggyé válása (mostohatestvérek és mostohaszülők együttélése), kommunikációs problémák, szexuális problémák, gyermeknevelési problémák, meddőség vagy terméketlenség, indulatok, szerepváltások, mint például a nyugdíjazás.

A párterápia szintén hasznos lehet családi- és nemi erőszak esetén is. Ha azonban a bántalmazás vagy erőszak addig fokozódik, hogy az már saját vagy gyerekei biztonságát veszélyezteti, lépjen kapcsolatba a rendőrséggel, vagy egy helyi átmeneti otthonnal, krízis központtal. Ebben az esetben ne csak a párterápiában bízzon!

Ne legyintsünk, hogy nálunk már semmi sem segíthet! Adjunk magunknak egy utolsó esélyt! Ha mégsem sikerül, legalább abban eligazít, hogy merre induljunk tovább.

Kattints:   Ingyenes Online Terapeutakereső és Információs Szolgálat

Kapcsolódó anyagok:

$$2309$$

$$2313$$



Szerző

donna.hu



Scroll to Top