Egy mondás szerint kétféleképpen élhetünk. Vagy úgy, hogy azt hisszük, az életben minden varázslat, vagy úgy, hogy tagadjuk mindezt.

Gyakran elveszünk az emberi lét útvesztőiben, de valamilyen fény mindig pislákol az alagút végén, melynek segítségével mégis képesek  vagyunk eligazodni a rengetegben. Lehet, hogy véletlenek fura sorozata űz velünk játékot, lehet, hogy predesztinálva van minden mozzanat és az is lehet, hogy jellemünkből fakadóan mennek végbe a velünk kapcsolatos történések.

Szerintem az életben minden varázslat. Vagy arról szól, hogy Neked kell elbűvölni, vagy pedig arról, hogy Téged babonáznak meg. Vagy megérzed, mi a helyes, vagy ösztönösen rálépsz a téves útra. Van, aki el tudja dönteni, hogy neki mi a jó, van, aki egy életen át szenved a démonaitól. Ám akármelyik típusba is tartozzunk, még ha számos dolog hátráltat is minket, elménk csodálatos szövevénye mindig segítségünkre siet. Ez az, amit senki sem vehet el tőlünk.

A varázslat tehát mindenütt ott van, általunk létezik. Illata a levegőben kering, s amikor mélyen belélegezzük, átjárja  valamennyi porcikánkat. Képzeletünknek semmi sem szabhat határt, a csoda sejtjeink mélyéig hatol. Talán akkor tesszük jól, ha nem hagyjuk, hogy bármi is az útjába álljon... ha nem kötjük gúzsba és szabadon szárnyalhat.