Vass Virág és a Vulévu

2009. 11. 27.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Vass Virágot az ELLE magazin főszerkesztőjét meglepte az Ulpius Kiadó felkérése. Egy kis hezitálás után azonban mégiscsak beadta a derekát, pedig akkor még nem volt teljesen kiforrva a fejében Török Szonja története. Az eredmény pedig az lett, hogy ez a végtelenül kedves és racionális lány, aki annak ellenére, hogy nagyon zárkózottnak tartja magát, első regényében nagyon is sok mindent megmutatott magából.

A tapasztalatokból és személyes élményekből felépített regényhez Virág rengeteget hozzáolvasott és sok dolgot feltérképezett azért, hogy ne csak a saját elmélkedéseivel férjen oda a világhoz. Története színhelyéül a média díszletét választotta, amellyel a magyar televíziózás kulisszái mögé vezet bennünket. Belekapaszkodott saját környezetébe, a topmodellek és a divat világába. Apró helyszíni tudósítások az áhított közegről, a csillogásról és Párizsról, ahol az író már több mint hatvanszor megfordult.

Elmondása szerint nem volt nehéz dolga, hiszen ötleteket az élet adott, ő csupán papírra vetette azokat. Izgalmas férfiakat sodort mellé az élet, így olyan események főszereplője lehetett, amelyeket önmagától le se mert volna írni, ugyanis túl puncsosak lettek volna. Igyekezett a közhelyekkel csínján bánni Szonja történetében. Kitért a társkeresés, és az erre való képesség és képtelenség vívódására, arra, hogyan tanuljuk meg elfogadni magunkat ahhoz, hogy ezt másokkal is megtegyük. Egy szép kapcsolathoz ugyanis magunkkal is jóban kell lennünk.

Vass Virág - aki most egy teljesen új írói szerepben tetszeleg előttünk -, meggyőződése volt, hogy a regényírás egy egyszemélyes munka. Mára azonban rájött, hogy a könyve megjelenése mögött valójában óriási csapatmunka is húzódik. Véleménye szerint ez a mostani talán az egyik legjobb fázis. Hiszen a nehezén már túl van: a kötetet a kezünkben tartjuk, azonban még nem lehet tudni mi is lesz a Vulévu sorsa. Hogy ne kelljen éjjel-nappal ezen morfondíroznia, Virág már hozzá is kezdett következő regényéhez. A Franciadrazsé egy huszonéves lány, egy harmincöt éves férfi és egy negyven év körüli nő szerelmi háromszögének izgalmas történetét meséli majd el.

Minden íróban ott „lapul” egy regény? Esetleg több is? - tettem fel a kérdést Virágnak, mert magam is nagyon kíváncsi voltam. Válaszul ennyit kaptam: benne megvolt, és talán mindenkiben megvan, csak fegyelmezettnek kell lennünk és meg kell érnünk rá.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top