Vélemények a gyengédségről

2008. 08. 05.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

– Azt hiszem, a napi rutin, a megszokás, és az állandó hajtás az, ami elfeledteti velünk a valódi jó dolgokat. Nálunk a gyermekek megszületése után lassanként múlt el az életünkből a korábbi gyengéd figyelmesség. Az a baj, hogy olyan apránként és észrevétlenül történik ez meg, hogy csak a végén döbbensz rá: valami nagyon hiányzik! Én például azon kaptam magam, hogy romantikus regényeket olvasok, és szerelemről álmodozom.

– De miért akarnék új szerelmet, amikor a párom, akit nagyon szeretek és tisztelek, itt szuszog mellettem az ágyban? Úgy döntöttem, inkább a vele való kapcsolatomat élesztem újjá. Elolvastam a témában mindent, amit lehet, de csak egyre nagyobb zavart éreztem. Szexis ruhákat, környezetváltozást, új pozitúrák bevezetését javasolták. Meg azt, hogy beszélgessünk a szexről. Valahogy mindet nevetségesnek vagy megvalósíthatatlannak találtam.

– A véletlen oldotta meg a helyzetet. A férjem eltörte a lábát, hetekig volt ágyban. Szüksége volt ápolásra, át kellet ölelnem, ha kicsit mozogni akart, a sok fekvéstől elmerevedett a teste, ezért masszíroznom kellett. Mivel unatkozott, vágyott rá, hogy beszélgessünk, ráadásul olyan kiszolgáltatottnak érezte magát, hogy lelkileg is támogatnom kellett. Így állandóvá váltak az érintések, a szemkontaktusok, a beszélgetések – a gyengédség hullámai elöntöttek minket.

– Éreztem közben, hogy igen, ez a megoldás! Nem arra van szükségünk, hogy pornósztár jelmezben a Káma Szútrát lapozgassuk, hanem csak arra, hogy egymás szemébe nézzünk, és közben önkéntelenül is elinduljon a kezünk a másik arca felé. Ilyenkor a kéz már tudja, mit kell csinálnia, oda vándorol, ahová kell, és mintha apró elektromos szikrák pattannának ki az ujjbegyekből… A gyengédséget nem lehet kierőszakolni, az vagy jön magától, vagy nem. És bárki, bármit is mondd a férfiak érzéketlenségéről, én állítom: nekik is ugyanolyan fontos a gyengédség, mint nekünk, nőknek, csak legfeljebb ezt nem merik bevallani. De, mint egy kölyök kutya, olyan hálásan és boldogan néznek a nőre, ha az gyengédséggel veszi őket körül! Már csak halkan teszem hozzá: kutyamódra csóválják azonnal a farkukat is…

Tibor – akit sokan bácsiznak már, hiszen hatvanon túl van –, igazi nőfaló volt egész életében. Négy feleség, és állítása szerint több száz nő feküdt a karjaiban, jelenleg pedig, mindenki döbbenetére egy 27 éves lánnyal jár.

– Sok idő kell nekünk, férfiaknak, amíg kitanuljuk, hogy mi kell a nőknek. Fiatal koromban például, ugyanúgy, mint a többi srác, a mennyiségre hajtottam. Egyéjszakás, jobb esetben párhetes kapcsolataim voltak – a szex jól ment, de a nők mégsem akartak velem maradni sokáig. Panaszkodtak, hisztiztek, érzéketlennek neveztek, aki semmi másra nem alkalmas, csak a szexre. Én pedig kinevettem őket: felfújják a legegyszerűbb dolgokat is, mondtam, a szex az önmagában jó – minek hozzá az érzelgős körítés?

– A házasságaim alatt már jobban igyekeztem a feleségeim kedvébe járni, de mindig is érthetetlen volt számomra, hogy miért akarnak szeretkezés előtt és után beszélgetni, hogy miért kell őket megölelnem, ha hazaérek, vagy éppen az, hogy ha egy ölelésből fordulnék vele be azonnal az ágyba, akkor ő ez ellen miért tiltakozik.

– Aztán lassan, valahogy megértettem a lényeget. Magam sem tudom, hogyan, de egyre több időt töltöttem az ágyban azzal, hogy kedveskedtem a páromnak. Már nem volt elég a puszta szex, örömöt és csillogást akartam látni partnerem szemében. Érezni akartam, ahogy elerőtlenedik a női test, húzni akartam az időt a beteljesedésig. A fizikai gyönyör helyett értékesebbé vált a lelki gyönyör. Az az érzés, amikor két test egymáshoz simul, amikor a kezek és az ajkak élvezik a „munkájukat”, amikor egy apró simítástól megrázkódik a test, veríték ül ki a homlokra.

– Ma már ez sem elég. A boldogságot állandóan ott akarom látni partnerem szemében, és azt akarom, hogy akár a buszon egy érintésemtől, vagy a pillantásomtól elgyöngüljön a lába. Sokan bolondnak néznek, hogy egy fiatal lánnyal járok, és még többen nézik bolondnak a barátnőmet. Pedig őt kellene megkérdezniük, miért is van velem. Mert ugyanis ő azt mondja: annyi gyengédséget kap tőlem, amennyit soha életében mástól! Én pedig lesütöm a szememet, amikor a fiatal fiúkról beszél – pontosan olyannak írja le őket, amilyen én voltam régen!

Kapcsolódó anyagok:

$$997$$



Szerző

donna.hu



Scroll to Top