„Az a művész, aki meg van magával elégedve, az nem művész többé. Az meghalt.” – vallotta Magyarország legnagyobb mágusa és tartotta is magát ars poeticájához. Visszavonulása után is napi négy órát gyakorolt ugyanolyan alázattal és szorgalommal, mint kezdő bűvész korában. Összesen ötezer trükköt és kombinációt tudott, amiből ezret bármikor képes volt színpadképesen produkálni.

De kezdjük az elején. A történet 1911. május 16-án kezdődött, amikor a Józsefváros legmélyén, a Nagy Fuvaros utcában megszületett Wolf Katalin és Gross Ignác gyermeke, Rezső. A csendes, visszahúzódó fiút egy kínai gyöngyárus inspirálta bűvészkedésre, aki egy bűvészmutatványt tanított neki hálából azért, mert a fiú kimentette a Dunából. Másnap újonnan szerzett tudományát mutatta be barátainak a Mátyás téren, amikor egy arra sétáló, elegáns úr felfigyelt az ügyes kezecskékre és pártfogásába vette a tehetséges fiút. Az úr Ódry Zuárd volt és a Magyar Mágusok Szövetségének elnöke, jó kezekbe került tehát a kis Rezső. Ő nevezte el Rodolfó Grossónak is, és ezzel a névvel vált világhírűvé (1945-ben polgári nevét magyarosította Gácsra).

Vitathatatlan tehetsége ellenére sem volt azonban egyértelmű a pályaválasztás, ugyanis családja nagyon szegény volt, ezért mielőbb munkába kellett állnia. Tizennégy éves korában egy úridivat üzletben lett inas, majd segéd, végül pedig üzletvezető, miközben egyre sikeresebb bűvésszé vált. Itt szerzett ismereteit a színpadon is jól tudta kamatoztatni, hiszen híres volt kifogástalan megjelenéséről.

Ódry Zuárd miután megtanította neki a bűvészmesterség minden csínját-bínját, afféle menedzserként működött és egyengette Rodolfó útját. Ő szervezte például védence első fellépését 1929-ben, ahol akkora sikert aratott, hogy onnantól kezdve egymást érték a fellépések, és a főváros legfelkapottabb szórakozóhelyei szerződtették hosszabb-rövidebb időre. Meg is tett mindent a sikerért, hiszen amellett, hogy tökéletesen kivitelezett, ámulatba ejtő trükköket mutatott be, még olyan látványos fogásokkal is elkápráztatta a közönséget, mint a zsilett evés és a különféle személyes tárgyak ellopása – amiket természetesen becsülettel visszaszolgáltatott a mutatvány végén. Nem véletlen hát, hogy a korabeli plakátok profi bűvészként és zsebtolvajként hirdették. Sikerének másik titka minden bizonnyal az volt, hogy páratlan érzékkel tudott kapcsolatot teremteni a közönséggel és bevonni őket a produkcióba.

1935 őszén feleségül vette Nádor Olgát, akivel fél évszázadon keresztül éltek harmonikus kapcsolatban. Lánya, Judit, ismert műfordító, de a legtöbben Gálvölgyi János feleségeként ismerik.

A harmincas években a két Latabárral, Feleki Kamillal, Halmai Imrével, Fokker Gézával és Alfonzóval léptek fel rendszeresen, majd 1939-ben kivált a társulatból és önálló revücsoportot hozott létre. Ezzel a társulattal a világ számos országában felléptek, és hatalmas sikert arattak. A szakma továbbadását is fontosnak tartotta, ezért tanított az Artista Akadémián és az Állami Artistaképző Intézetben, könyvet írt Vigyázat! Csalok! címmel, és bűvészrovatot vezetett a Fülesben. Legismertebb ilyen irányú kezdeményezése azonban minden bizonnyal a legendás bűvész doboz, melynek segítségével bármelyik gyerek mágusnak érezhette magát, hiszen elő tudott adni egyszerű trükköket.

Természetesen nemcsak a közönség ismerte el érdemeit. Ötvenedik születésnapja alkalmából megkapta az Érdemes Művész címet, 1971-ben, nyugdíjba vonulása alkalmából pedig a Kiváló Művészek sorába lépett. Utolsó nyilvános fellépése 1986. január 13-án volt a Mikroszkóp Színpadon. 1987. január 25-én hunyt el.