100 legszegényebb

2009. 09. 27.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Ilyen és hasonló kérdésekre kaphatunk választ a Kurt Lewin Alapítvány szeptemberben megjelent „100 legszegényebb” című kiadványában, mely díjnyertes fotósok és újságírók munkáin keresztül nyújt betekintést a jelenlegi hazai szegénység sokarcú valóságába.

„A pénztelenség relatív fogalom, és a látszat néha csalóka. Sokszor nem az a legszegényebb, akinek düledező viskója már messziről sugározza a hiányt… Paradox módon mára a legszegényebbek laknak a legdrágábban fenntartható lakásokban.” – olvasható a kiadványban, melynek készítői 100 színes fotóval, objektív információkkal és személyes történetek közvetítésével, újszerű megközelítésben ábrázolják a legszegényebbek életét. Amikor szegényekről esik szó, legtöbbször sokkolás, sajnálkozás, tehetetlenség és elzárkózás következik. Pedig mint más területeken, itt is lehet humorral, jó példákkal találkozni.

– Fontos, hogy a szegényekre ne problémagócként, hanem hozzánk hasonló emberekként tekintsünk, és tájékozódjunk helyzetük, igényeik, lehetőségeik felől. Ha tudomást veszünk a körülöttünk élő éhezőkről, idősekről, fogyatékosokról, rabokról, hajléktalanokról – már tettünk valamit – állítja Hajós András, a kiadvány ötletgazdája.

A kiadványhoz kapcsolódó kiállítás szeptember végéig tekinthető meg a Gödör Klubban.   A „100 legszegényebb” könyvesboltokban, lapkereskedésekben egyaránt megvásárolható, valamint a www.100legszegenyebb.hu weblapon is megrendelhető. A honlapon a kiadvány bővebb háttéranyagai is megtalálhatóak.

(A Kurt Lewin Alapítvány (www.kla.hu) közhasznú civil szervezet, mely 1995 óta a demokratikus folyamatok elősegítéséért küzd oktatási, kutatási és médiaprogramjain keresztül.)



Szerző

donna.hu



Scroll to Top