A 10 leggazdagabb sztár - 30 alatt!

2010. 12. 03.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Egy dolog milliomosként tengetni napjainkat, a legtöbbünknek még ez sem adatik meg soha, ám vannak, akiknek csupán az egyéves keresete több, mint egy milliomos egész vagyona. Hogy kik ők? Természetesen Hollywood sztárjairól beszélünk.

A Forbes magazin listája ráadásul nem csak ebből a szempontból különleges! A Top 10-es összeállítás szereplőiben nem csak az a közös, hogy mindannyian számunkra elképzelhetetlen mennyiségű pénzt keresnek meg egyetlen év alatt, hanem az is, hogy még egyikük sem töltötte be a harmincat, ennek ellenére már most akkora a vagyonuk, hogy soha többé nem kellene dolgozniuk. Mi több, a gyermekeik jövője is biztosítva van, pedig szinte még ők maguk is gyerekek. A listán természetesen napjaink legnagyobb tinibálványai és megasztárjai is helyet kaptak.

1. Beyonce

Az énekesnő szeptember 4-én ünnepelte 29. születésnapját, így kora alapján épphogy felfért a listára, ám vagyona akkora, hogy ez rögtön az első helyre predesztinálja. Karrierje már évek óta töretlen, minek köszönhetően 2009-ben 87 millió dollárral zárta az évet.

2. Daniel Radcliffe

Személyét senkinek sem kell bemutatni, pedig alig 21 éves. Felnőtté válását a Harry Potter nagy sikerének köszönhetően egy világ kísérte. Bankszámlája is vele együtt gyarapodott. 70,9 millió dollárra rúgó vagyonával jelenleg Anglia legjobban kereső sztárja.

3. Britney Spears

Bármilyen hihetetlen, a jobb napokat látott fiatal énekesnő minden botránya és az egyre süllyedő színvonal ellenére is sikeres. 64 milliós vagyona a harmadik helyre elég.

4. Lady Gaga

A furcsa öltözködéséről híres énekesnőt sem kell senkinek bemutatni. Ami azt illeti, mi csodálkoztunk is rajta, hogy "csak" ennyire futotta. Ha azonban továbbra is így folytatja, biztosan lesz még feljebb is ezen a listán. Főleg, hogy a 62 millióról szóló adat a tavalyi évre vonatkozik. Kíváncsian várjuk, mennyit javított helyezésén a 2010-es év.

5. Miley Cyrus

A Disney-sztár szerepéből botrányosan szexi és felnőttes viselkedéssel kitörni igyekvő Miley felháborítóan fiatal, mindössze 18 éves. Nemrég ünnepelte nagykorúságát, minek köszönhetően mind a 48 milliója felett ő rendelkezhet a továbbiakban.

6. Keira Knightley

A gyönyörű 25 éves színésznő óriási gázsit tehetett zsebre a nagysikerű A Karib-tenger kalózai című moziért. Vagyona ennek köszönhetően megugrott, jelenleg a Lifetime értesülései szerint 46,7 millió dollár.

7. Taylor Swift

A főleg a pop-country műfajában jeleskedő fiatal sztár alig pár éve robbant be a köztudatba, és sikere azóta is töretlen. 21 évesen már megjárta az összes toplista élét, és állandó helye van a legtöbb albumot eladó énekesek között is. 45 millió dollárt sikerült eddig összekuporgatnia.

8. Emma Watson

Szintén a Harry Potter sorozat felfedezettje, de manapság már sokkal többet hallani kifinomult ízléséről és mindig kifogástalan megjelenéséről, mint színészi teljesítményéről. Habár sokan kíváncsiak lennének rá más szerepekben, ez egyelőre nem valószínű, hogy bekövetkezik. A színésznő ugyanis megelégszik jelenlegi vagyonával (32 millió dollár), nem kívánja munkával gyarapítani azt. Úgy tervezi, visszatér tanulmányaihoz.

9. Rupert Grint

Kell még mondanunk? Természetesen Harry Potter legjobb barátja sem maradhatott le a listáról. 29,5 millió dolláros vagyona a 9. helyre volt elég a különc, a többiek közül kilógó Grintnek.

10. Robert Pattinson

Az első helyezetthez képest szinte elenyésző 28,7 millió dollárral rendelkezik a tinilányok kedvence. De van még felfelé út, hiszen a fiatal színész nem tervezi abbahagyni a színészkedést. A Twilight-premierek közben még arra is van ideje, hogy más filmek forgatására járjon.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top