A Bak jegyének uralkodója

2011. 01. 03.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A Bak jegyében a Szaturnusz uralkodik! Már az ókori asztrológia is fontosnak tartotta a Szaturnuszt, és igen markáns jelzőkkel látta el.

Ő volt többek között a küszöb őre:

Vagyis éberen őrködött afölött, hogy gyermekei meg ne szülessenek, a valóság határán, a küszöbön, a születés pillanatában felfalta őket.

Ő volt Infortuna Maior, vagyis a nagy szerencsétlenség:

Éppen az előzőekből adódik a Nagy szerencsétlenség jelző. A pusztítás, a halál ugyanis nem állt távol tőle.

Ő volt a Kövek Ura:

Nem annyira negatív már ez a megközelítés, mint az előzőek. Gondoljunk arra, hogy atyja, Uranosz a gyermekeit azonnal a Tartaroszba, az alvilágba taszította. Így azok továbbra is szellemi lények maradtak. Csak akkor születhettek meg ebbe a világba, amikor Szaturnusz kiszabadította őket. Ezzel együtt anyagi testük lehetett, a konkrét, kézzel fogható anyagi világot teremtette meg Szaturnusz /Krónosz/. Ezért a szilárd, kézzelfogható anyagi világnak, a köveknek az ura.

Ő volt az idő ura, Krónosz:

Az előzőek következménye. Míg Szaturnusz és testvérei a Tartaroszban voltak, addig csak szellemi lények voltak, az örök jelenben éltek, az idő számukra nem létezett. Ez az örök szellemlét részben azt jelentette, hogy csak lehetőségként, potenciálisan léteznek. Megszületésükkel, illetve a Tartaroszból világra jövetelükkel, anyagi, testi formában való megjelenésükkel megkapták az anyaggal, az anyag változásaival járó egymásutániság, vagyis az idő kategóriáját. Időben kezdtek élni. Az időben, amely részben kegyetlen /Szaturnusz=Infortuna Maior/, mert az elmúlást is magában hordozza, másrészt azonban kegy /kegyelem/, mert lehetőséget biztosít arra, hogy amit korábban rosszul csinált, azt jóvátegye.

Ezt mutatja Szaturnusz Janusz arccal való ábrázolása. A visszafelé tekintő arc a múlt /esetleg az elrontott múlt/ míg az előretekintő Janusz arc a jövő /amelyben az elrontott múlt jóvátehető/.

Ha szeretne rendelni egy asztrológiai előrejelzést havi lebontásban, vagy szeretné teljesen ingyen aszcendensét kiszámoltatni, azt megrendelheti a triamos@digikabel.hu e-mail címen, vagy a 06-90-189185 emeltdíjas telefonszámon.  Ha többet szeretne tudni az asztrológiáról, látogasson el a www.nemethagi.com weblapra!


Szerző

donna.hu



Scroll to Top