A kisgyermeknek a játékai ugyanolyan fontosak, mint nekünk a kedvenc tárgyaink. Ezért soha ne erőltessük őt arra, hogy adja oda másnak a játékát, inkább értsük meg, hogy ő sem szeret mindenben osztozni, és tanítsuk meg arra, hogy mit is jelent ez.

Egy kisgyermeknél ismeretlenek még azok a fogalmak, hogy „tied”, „mienk” általában csak az „enyém” szót ismeri.

Nem szereti, ha elveszik tőle a kedvenc játékát, és nem is szeret osztozkodni mással, ez természetes, és egyáltalán nem az önzés jele még.

A kisgyermeket meg kell tanítani arra, hogy megossza a játékát másokkal.

Kezdjük úgy, hogy a kisgyermek sok játék közül választhat, így könnyebben osztozkodik majd. Vagy kezdhetjük az osztozkodást úgy is, hogy sokan játsszunk egy társasjátékkal, ahol megtanulhatja, hogy melyik az ő, melyik nem az ő bábúja, és az ő kockájára más is léphet, stb.

Ha egy kisgyermeknek van „saját tulajdona”, és ezt tiszteletben tartjuk, megengedjük, hogy egy bizonyos játékot, vagy a kedvenc takaróját csak ő használhassa, feltehetően könnyebben osztozik majd más játékokon. Kérjük meg arra, hogy a vendég gyermekek érkezése előtt tegye el azt a különleges játékot, amihez senki sem nyúlhat.

Ha azt tapasztaljuk, hogy egy olyan játék kellene neki, amivel éppen egy másik gyermek játszik, akkor próbáljuk meg valamivel elterelni a figyelmét, például kínáljunk neki egy másik játékot, vagy találjunk ki egy új tevékenységet.

Tanítsuk meg arra, hogyan kell osztoznia, de soha ne büntessük, ha nem szeretné kölcsön adni értékeit.

Megérti a kisgyermek, ha elmagyarázzuk neki, hogy mit jelent, hogy valami éppen valakié. Megérti, hogy a teherautó az ő barátjáé, viszont a szemüveges maci az övé, ám a játszótéri hinta mindenkié. Megérti, ha elmagyarázzuk neki, ismerjük mi is azt  a szomorú érzést, hogy le kell mondani valamiről, pl. a barátja kisautójáról, az óvódás társa plüss kutyájáról. Értessük meg vele, hogy neki is vannak olyan játékai, amire más gyermekek vágynak, mégsem juthatnak ma éppen hozzá.

Először tanítsuk meg őt cserélni a játékát. Így könnyebben megtanulja, hogy lehet úgy osztozni is, hogy nem marad senkinek üres a keze.

Tanítsuk meg őt felváltva játszani. Pl. határozzunk meg időszakokat, hogy mikor játsszon egy játékkal, pl. a macival reggel, a kutyával este. Könnyebben megtanulja így, hogy le kell mondani valamiről, és át kell adni másnak.

Mindenképpen mutassunk neki jó példát. Játszhatjuk vele délután a következő játékot. Vegyünk elő egy almát, vagy egy körtét, vagy amit éppen uzsonnára szánunk. A sajátunknak törjük el a felét, és nyújtsuk a gyermeknek  „ez az én almám, de szívesen megosztom veled, és adjuk oda neki a felét.

Vagy nézegessünk vele mesekönyvet, most ezt én lapozom, a következő lapot te lapozod, így felváltva nézegetjük a könyvet, mint ahogyan felváltva játszol a barátoddal is.

Mindenképpen értékeljük, ha gyermekünk nagylelkű. Dícsérjük meg, ha azt tapasztaljuk, hogy lemondott egy pajtása kedvéért valamiről. Hívjuk fel a figyelmét arra, hogy a kispajtása milyen boldog volt.

Ha mégsem sikerült rábírnunk a gyermekünket az osztozkodásra, ha mégis vita robban ki valamiért, és egyik kisgyermek sem akarja odaadni a másiknak, akkor tegyük el az aktuális játékot, mindaddig, amíg mindketten vagy többen meg nem nyugszanak.

- Németh Ágnes -