A Nőnap eredete

2011. 03. 08.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A nők évszázadok óta harcolnak valamilyen formában a nagyobb társadalmi szerepért és elismerésért, mint ahogy tette ezt Lüzisztrata is. Az ókori görög hölgy a nemi élet megvonását kezdeményezte a férfiakkal szemben, így próbálta meg befolyásolni a háború befejezését. Valójában 1857-ig kell visszamennünk, hogy a mai Nőnap eredetét megismerjük.

Kezdetét több eseményhez is kapcsolják. 1857. március 8-án New Yorkban több mint 40 ezer textilmunkásnő sztrájkolt a béregyenlőségért, a rövidebb munkaidőért, a választójogért és a gyermekmunka ellen. 1866-ban az I. Internacionálé (Nemzetközi Munkásszövetség) első kongresszusán határozatot fogadtak el a nők hosszútávú munkavégzéséről, tehát megszűnni látszott az a sztereotípia, hogy a nők kizárólagos helye otthon van a konyhában. 1899-ben Clara Zetkin beszédjében kiemelte a nők jogát a munkához, széleskörű részvételt a nemzeti eseményekben, és a gyermekek védelméért is felszólalt. Majd 1910-ben javasolta a II. Internacionálé VIII. kongresszusán, hogy március 8. legyen a Nemzetközi Nőnap.

Ugyan vitatható, hogy melyik esemény eredményezte az ünnepet, de talán lényegtelen is, hogy melyik történést emeljük az első helyre. A lényeg, hogy a nők egyenjogúságukért küzdöttek, és a javaslatból mára virágos ünnep keletkezett.

1911-ben Ausztriában, Dániában, Németországban és Svájcban tartották meg először a Nemzetközi Nőnapot, ekkor még március 19-én. Magyarország sem sokkal maradt le, 1913-ban csatlakozott az ünnepi felhíváshoz, majd rá egy évre ’14-ben már hazánkban is országszerte rendezvényeket szerveztek a nőkért ezen a napon.

1914-ben miután kétmillió orosz katona esett el a fronton, az orosz nők február utolsó vasárnapját választották, hogy kenyérért és békéért tüntessenek. Nem csupán ennek következményeként, de négy nappal később II. Miklós cár lemondásra kényszerült. Ezután a megalakuló ideiglenes kormány megadta a nőknek a szavazati jogot. Ez a történelmi vasárnap az Oroszországban akkor használt Juliánusz naptár szerint február 23-ára esett, ami az általánosan használt Gergely-naptár szerint március 8-ának felel meg.

Az ENSZ 1977-ben ismerte el a nőnapot, így az hivatalosan is a világnapok közé került. Tehát ezen a napon ünneplünk meg minden nőt és leányt, kedveskedünk nekik ajándékkal.

A legnagyobb hagyománya a virág ajándékozásnak van. Legyen az cserepes- vagy vágott virág, ez mindenképp jár a család nőtagjainak, a munkatársaknak és az osztálytársnőknek. De egy doboz édesség is tökéletesen pótolhatja a virágáradatot. Igaz, hogy Amerikából indult, ahol rengeteg értelmetlen ünnep látott már napvilágot, de sok más ünneppel ellentétben, ennek van tartalma és történelme! Mint ahogy olvashattuk, a nők végtelennek tűnő harcát szimbolizálja az egyenjogúságért.

Uraim, kézbe a virágokat, és egy kedves mosoly kíséretében köszöntsék fel a hölgyeket. A kedvességet nem csak ezen a napon érdemlik meg, de ilyenkor kiemelt figyelmet érdemel minden egyes lány, nő, anyuka és nagymama.

 

Weöres Sándor: A nő

A nő: tetőtől talpig élet. A férfi: nagyképű kísértet. A nőé: mind, mely élő és halott, úgy, amint két-kézzel megfogadhatod; a férfié; minderről egy csomó kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó. A férfi - akár bölcs, vagy csizmavarga - a világot dolgokká széthabarja s míg zúg körötte az egy-örök áram, cimkék között jár, mint egy patikában. Hiában száll be földet és eget, mindég semmiségen át üget, mert hol egység van, részeket teremt, és névvel illeti a végtelent. Lehet kis-ember, lehet nagy-vezér, alkot s rombol, de igazán nem él s csak akkor él - vagy tán csak élni látszik - ha nők szeméből rá élet sugárzik. A nő: mindennel pajtás, elven csak az aprózó észnek idegen. A tétlen vizsgálótól összefagy; mozogj és mozgasd s már királya vagy: ő lágy sóvárgás, helyzeti erő, oly férfit vár, kitől mozgásba jő. Alakja, bőre hívást énekel, minden hajlása életet lehel, mint menny a záport, bőven osztogatva; de hogyha bárki kétkedően fogadja, tovább-libeg s a legény vérig-sértve letottyan cimkéinek bűvkörébe. Valóság, eszme, álom és mese ugy fér hozzá, ha az ő köntöse; mindent, mit párja bölcsességbe ránt, ő úgy visel, mint cinkos pongyolát. A világot, mely észnek idegenség, bármeddig hántod: mind őnéki fátyla; és végső, királynői díszruhája a meztelenség.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top