A plasztika világa belülről

2009. 03. 10.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Mónika véleménye szerint a plasztikai sebészet megítélése és presztízse az utóbbi években kezd méltó helyre kerülni. Régebben pejoratív felhangja volt a „plasztika” szónak. A meztelen fotókon pózoló, vagy pornóiparban dolgozó – esetleg saját testükből – élő hölgyek milliomosok, és sztárok világát kapcsolták vele össze.

Örvendetes, hogy manapság már nagyrészt teljesen hétköznapi hölgyek, háziasszonyok, dolgozó nők szeretnének, és változtatnak is olyan testrészeiken, ami nem igazán esztétikus, vagy elveszítette régi szépségét. A plasztika hazánkban sem számít már elérhetetlennek, olyan összegekbe kerül, ami rövid idő alatt esetleg félrerakható, de akadnak hitel konstrukciós megoldások is azoknak, akiknek könnyebb az ilyen kiadást havonta finanszírozni. Ezen kívül az egészségpénztárak kártyáit, üdülési csekket és ajándékutalványt is elfogadnak az Aesthetica Orvosi Központban.

A páciensek több mint 90 %-a valós okkal jelentkezik műtétre, nem pedig valamiféle eltúlzott vagy túlméretezett szépségideál megvalósítását kergeti. Olyan korrekciókat szeretnének, amelyek valós  esztétikai problémáikat oldják meg, és jól szeretnék érezni magukat a bőrükben.  Azonban ha valaki olyan műtétet szeretne végeztetni, amely eltúlzott és/vagy indokolatlan – az orvosok nem vállalják a műtétet! Korosztályt tekintve vegyes összetételt mutat a pacientúra. Fiatalok és hatvan éves korú hölgyek és urak is akadnak, akik szükségét érzik a változtatásnak. Tene Mónika bízik abban, hogy a plasztikai sebészetet elfogadják és széles körben is jobban megismerik.

– Nem minden a pénzről szól! – hangsúlyozza Tene Mónika az Aesthetica Orvosi Központ esztétikai tanácsadónője. – A plasztikai sebészetnek nem az a lényege, hogy bárkit, bármilyen áron és módon el kell vállalni. Nálunk a nem indokolt műtétnek, vagy az olyan túlzásnak, aminek már nem sok köze van a szépséghez nincs helye! Saját presztízsünket rontanánk az ilyen kérések teljesítésével.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top