A Tarot Kártya negyedik lapja

2008. 05. 24.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A király sárga sisakot visel, pirossal díszítve. Teteje hatágú, mint egy korona. Ezek a csúcsok a két egybefonódó háromszögből formált hatágú csillagra utalnak. Ha ezt kivetítjük a harmadik dimenzióba, két egymásba fonódó tetraéder keletkezik, ami a kockában van elrejtve. A sisak sárga színe azt mutatja, hogy a király magas szellemi erejét és bölcsességét gondolatban, szóban, és írásban is kinyilvánítja. A sisak piros körvonalai szintén erre a szellemiségre és bölcsességre utalnak. Hajának és szakállának sötét színe az anyagi világban való érdekeltségének jelképe. A római mitológiában Jupiter, a görög mitológiában Zeusz, a bölcsesség istene és a föld égi uralkodója. A teste felett közvetlenül piros öltözéket visel, ezzel jelzi legbelsőbb lényének szellemi voltát.

A páncél áthatolhatatlanságát és ellenálló erejét mutatja az ellenséggel és a külső támogatásokkal szemben. A nap és a Hold jelzi, hogy a két nagy energiát, a napnak a pozitív, férfias energiát és a Holdnak a negatív nőies energiáját egyesíti magában. A nyaka körül vastag aranyláncot visel, erős érelme jelképeként. A páncél piros rojttal van dekorálva geometriai mintában sárgával díszítve, a kék öltözetet és a kék ruha ujjakat részben eltakarja: Ez a szellemiséget, jóakaratot és a kedvességet nyilatkoztatja ki. Lábát kékharisnyába bújtatta, ezt azt jelenti, hogy lépéseit mindig a tiszta szeretet és emberség irányítja. Jobb kezében hatalmas jogart tart, ami három széles levélben végződik Bourbon liliomot formálva. Azzal, hogy a jogart a jobb kezében tartja, mutatja, hogy pozitív férfierőként dolgozik.

Bal kezében zöld császári országalmát tart. Ez jelképezi a hatalmát a földi világ felett. Ez a hatalom azonban nem puszta erő, hanem az egyetemes szeretet ellenállhatatlan hatalma. Ez az oka annak, hogy az országalma ilyen nagy és zöld. A király egy nagy sárga kockán ül, ami egy barna sas képét hordozza. A kocka az anyag legegyszerűbb kristályformája, a sónak kristályalakja is. Az, hogy a király egy kockán ül, azt jelenti, hogy habár szellemiségével az anyag felett áll, mégis szüksége van az anyagra és az anyagi világra, mint tevékenységének stabil bázisára. A kocka az anyag nagyon finom fajtája, amelyen keresztül a bölcsességet nyilvánítja ki. Ez az anyag az emberi agyat szimbolizálja. Ezért sárga a kocka. Intelligens anyag. Az emberek az agyukon keresztül nyilatkoztatják ki a legmagasabb igazságokat, és az ég királyának isteni eszméit.

E nélkül a Király nem tudná kifejezni és tovább adni bölcsességét gondolatokban, beszédben és írásban. A sötét sas az anyagot jelképezi, de már nem kúszik Skorpióként a földön, az alacsony ösztönöket kinyilatkozatva, hanem az intellektuális világot szolgálja, felsőbbrendű gondolatok kifejezésével, és mint a sas, a levegőben szárnyal. Fejét jobbra fordítja, jelezve, hogy az erő, amelyet a király használ, mindig férfias-pozitív, adó természetű.

A kocka az anyag, az emberi test, az isteni Én, az Isten lakóhelye. A három oszlop a Szentháromságot jelképezi, aki a testet élteti a logosz isteni erejével. Lukács 17: 21. Krisztus ezt mondta: „....az Isten országa bennetek vagyon”. A KIRÁLY előtt ugyanazt a virágot látjuk, ami a varázsló mögött még bimbó volt. Ott a virág arra utalt, hogy az embernek még nincs fejlett öntudata, és lényének nagy része még tudata mögött fekszik, a tudat alattijában. Itt a virág az ég királya előtt van és már kezd nyílni. Többé már nem bimbó. Ezen a fokon az ember már sokkal öntudatosabb, mint a „varázsló”szintjén. Hatalma van a saját teste felett, saját anyagi formája felett. Bizonyos fokú önuralommal rendelkezik. Testét mint energiaforrást használja és a fizikai energiát szellemi erővé alakítja át, amivel meggyorsítja előrehaladását, a nagy célhoz vezető úton.

Lelke többé már nem bimbó, fokozatosan kibontakozik és az isteni fényt, a szeretetet sugározza. Kezd derengeni benne, hogy szellemi fokozatunk nem attól függ, hogy mennyit tudunk, hanem attól, hogy mennyi szeretet van bennünk. Amit tanult, és intellektuálisan megértett, meg kell valósítania. Nem szabad tapasztalatát és tudását magának megtartani, azt tovább kell adnia, az utána jövő be nem avatottaknak. A Királynak már önuralma van és uralkodik a fizikai vágyakon. Az így nyert erőt nemcsak saját maga, hanem embertársai segítésére is használja. Látja a nagy célt, és egész életét annak szenteli, hogy szellemibbé váljék, mialatt másokat is a szellemi útra vezet. Egyre több és több ember keresi fel, tanácsot és segítséget kérnek, és ő megpróbálja enyhíteni az emberi szenvedést. Segítséget nyújt, ahol lehet, és együttérzés, egyetemes szeretet bontakozik ki a szívében, mint ahogy a virág kinyitja a szirmait. A Király képe a 4-es számot képviseli, és a DALETH betűt. A 4-es szám, mint geometriai forma, négyzet vagy kereszt, a kockában található. Mert ha kinyitjuk a kockát, keresztet kapunk. A kocka mind a hat oldala négyzet. Mindenütt a világon és minden vallásban a négyzet és a kereszt az anyag szimbóluma.

Ha reggel ébredés után ezt a kártyát húztuk, egy kérdésünkre, a válasz az alábbi: Rendet kell teremteni magunk körül. Szükségünk van fegyelemre, kitartásra, és felelősségvállalásra. Kitűzött céljainkat meg tudjuk valósítani, de ehhez nagyon kemény munkára lesz szükségünk, amely során csak kevés dolgot kapunk ajándékba, csak kevés dolog hullik az ölünkbe.

Ha személyes kapcsolatra gondoltunk:

Olyan időszak következik, amikor meg kell szilárdítanunk kapcsolatainkat, tartós, és megbízható keretben kell tartanunk azokat. A veszélye ennek az, hogy esetleg merevnek látszunk. A Király lapja pozitív helyzetben lehetőségeket, jó előremenetelt, kinevezést, pozíciót, hatalmat jelent. Negatív helyzetben a szilárdság hiányára utal, a támogatás hiányát jelzi, egy hatalmas vagy befolyásos személyt, aki nem hajlandó segíteni.

Kapcsolódó anyagok:

$$413$$

$$174$$

$$173$$

$$169$$

$$413$$



Szerző

donna.hu



Scroll to Top