Néha azt álmodom, hogy falevél vagyok egy 6oo éves bocodföldi szelídgesztenyefán, melyet lesodor a bujkáló őszi szél. Tovakerget egy csodálatos fenyvesbe, ahol tűleveleken bukdácsolok, de utána vígan futok tova. Egyszer eljutok egy folyó fodrozódó hullámaira, rápattanok, és egyre csak pörgök-forgok. Gondtalan, boldog táncom mosolyogva nézi a kedvesem, és a szívében dal fakad.

Kinyitom a szemem és mellettem a párom szinte átéli az arcomon látszó nyugalmat és örömet. Ez egy különleges nap. Kettesben ülünk a folyóparton. Néha rámosolygunk egymásra, és élvezzük a nyugalmat. Most ismét lehunyom a szemem és ábrándozom, kavics vagyok, melyet néha megmozdít a víz, állandóan simogat, és örök vagyok. Kicsit lomha-lusta, aki sodortatja magát az árral, és élvezi a létet.

Majd, tarka pillangóként bolondosan táncolok az arborétumban, az illatosan nyíló virágok felett, és kergetőzöm a kastélyparkból érkezett szivárványszínű szitakötővel. Gyönyörű, színes szárnyaimon sárga virágpor, melyet irigyelnek a szorgoskodó méhek. Aranyszínű szemem boldogan nyílik a világ szépségeire. Félálomban értem az állatok nyelvét, tudom, mit csicseregnek a verebek, mit turbékolnak a gerlék. Együtt dúdolok a dalos pacsirtával. A belőlem áradó nyugalom szinte kézzel fogható.

Kedvesem „életre” simogat és elindulunk ebédelni. A kis kocsmában kék kockás abroszok és kovácsoltvas gyertyatartók az asztalon. Bájos, fagerendás helyiség. Rendelünk. Lassan, ráérősen eszünk. Néha egymáshoz és a térdünk az asztal alatt. A szemem visszatükrözi a párom arcának látványát. Szeme elmerül az enyémben. A gyertyák fénye aranylón ragyog a kicsit félhomályos teremben. Nem is nagyon érzékeljük a”külvilágot”. Egymásba feledkezünk, beszélgetünk, semmitmondó csacska dolgokról, de a szemünk az érzésekről „beszél”.

Az ebéd végeztével sétálunk az árnyas, smaragdzöld fák alatt. A puha pázsit elnyeli lépteink zaját. Fogjuk egymás kezét. Szó nélkül az ujjainkon keresztül is áramlanak az egymás iránti vágyaink. Délután egy jó meleg vizes fürdőben kötünk ki. Tovább izzik és forr a levegő közöttünk. A víz hullámai ringatnak, és mikor a Drágám ujjai érintik az enyémet, mintha tűzijáték fényi gyúlnának a fejemben. Várom az estét. Várjuk az estét. Hazasétálunk a langyos csillagfényes estében. A csillagok fénye világítja az utunkat és meg-megállunk, és csókjaink tüzét még a hold is irigyen lesi az apró felhőbundája rejtekéből.

Itthon felveszem az erre az estére vásárolt fekete, dúsan csipkés bodyt, a hozzá illő fekete harisnyával, és belebújok a lazán vállamra simuló fekete szatén köntösbe. Lassan besétálok a magas sarkú papucsomban a hálószobába. A kedvesem már vár. Az asztalon két pohár, félig rubinvörös borral. Az ablakpárkányon sok apró gyertya ontja fényét. Karcsú vázában egy szál rózsa, illata szédítő. Halk zene hangjai békésen surrannak a fülembe. Koccintunk, és csak a szemünk beszél. A pohár oldalán csillog a fény. A köntös lassan a földre csúszik. A kedvesem átölel. Az agyunk tiszta, és nincs semmi zavaró. Csak egymást érezzük.

Ez szerelem.