Angyali üdvözlet Hamburgban

2008. 12. 02.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A most megnyílt tárlattal a Szépművészeti egyidejűleg két önálló kiállítással is bemutatkozik külföldön, ugyanis a múzeum grafikai gyűjteményéből válogatott anyag szintén most látható a párizsi Louvre-ban.

A Szépművészeti Múzeum és a Bucerius Kunst Forum kapcsolata évekre nyúlik vissza, a 2006 elején Németországban, majd Budapesten látható El Greco, Velazquez, Goya című, több mint 200 ezer látogatót vonzó tárlat szintén a két intézmény együttműködéseként jött létre. A mostani kiállítás ötlete a hamburgi múzeum részéről vetődött fel: a német partner még a spanyol kiállítás idején jelezte, hogy szívesen otthont adna egy, kizárólag a Szépművészeti Múzeum gazdag manierista anyagából válogatott kiállításnak.

Az 53 festményből, 20 rajzból, 36 sokszorosított grafikából és 10 kisbronzból álló hamburgi tárlaton a korszak szinte valamennyi vezető mesterét – többek között Bronzino, Tintoretto, El Greco, Jan Brueghel műveit - és stílusáramlatát megismerheti a német közönség. A kiállítás érdekessége, hogy néhány művet erre az alkalomra restaurálva láthatnak az érdeklődők, valamint olyan festményekkel is találkozhatnak, melyek alkotóit a közelmúltban azonosították.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top