Becsuktam a szememet és egy csodás angyalka jelent meg. Megfogta a kezemet, letörölte gyöngén a sós könnyeimet. Olyan jó érzés volt, ahogy úgy szeretett, két kezét kitárta, nem szólt, csak felém intett, gyere-gyere velem. És én felkeltem és léptem feléje egyet-egyet. Nagyon jó érzés volt, hogy ezt leírni nem is lehet.

Gyere-gyere, újból csak integet és én követem bárhová is vezet. Minden csodás, mindenhol nagy a csend és a megnyugvás. Angyalka, hová viszel engem egy csodás kis kertbe, vagy tán a könnyektől megduzzadt csillogó kék tengerbe? Gyere-gyere, megint csak hívogat s ekkor én megállok és vissza- tekintek a semmibe,s így szólok: Angyalka nem mehetek veled. Megfordulok és ekkor meglátom két szép gyermekem és mögöttük ott áll az, kit szeretek, az én hitvesem.

Édes angyalka, én nem mehetek el veled, meg kell értened, hogy nem hagyhatom el két gyönyörű szép gyermekem. Látom hitvesem arcát ki nem szólal meg, de valami azt súgja róla ne hagyj el kedvesem. Hófehér angyalka, ugye megértesz, még nincs itt az időm, vissza kell hogy engedj. S ekkor megfordulok, feléjük indulok, s látom arcukat, ahogy mosolyognak s férjem szeméből a könnyek kicsordulnak. Bocsájts meg, angyalka, hogy visszatérek, de a szívemben nagy boldogságot érzek, nem mehetek veled, mert nagyon szeretem őket, de majd eljön az idő, mikor újból látlak téged.