Ekkor kezdődött a kálvária. Rossz bevallani, de nem voltunk biztosak abban, hogy jó lesz nekünk, ha Te megszületsz. Teltek a napok, szinte rohantak, és te csak növekedtél. Közel voltunk a harmadik hónap végéhez. Ekkor még dolgoztam. Sajnos az őrlődés miatt a munkahelyemen sem tudtam a maximumot nyújtani, és egyik nap nekem szegezték a kérdést: "Tán valami baj van." – Baj? Az van! Babát várok. Ekkor még naiv voltam, bíztam az emberekben, legfőképp a főnökömben. Megkönnyebbültem. Végre itt sem kell titkolóznom. M hiba volt. Hétfő után jött a Kedd, majd a Szerda. Aznap járt volna le a próbaidőm. Délelőtt már láttam a cég ügyvédjét, a lányok mondták, mennem kell... Én még bíztam. Tévedtem, kirúgtak. Bocsánat, közös megegyezéssel elküldtek a cégtől, de még előtte belém rúgtak: "Ha úgy döntenétek, nem tartjátok meg a babát, visszavárunk:" Még mindig csengnek ezek a szavak a fülemben.

Ott álltam veled a szívem alatt, munka nélkül. Olaj volt a tűzre. Azt hittem, nincs tovább. Előre láttam a kórházi ágyat, a boldog kismamákat, az összetört magamat. Úgy döntöttem, nem engedlek, fontos lettél nekem, felnevellek, apával, vagy apa nélkül, és ekkor ő is, Apa, mellém állt, egy igazi család lettünk. Amikor már minden úgy tűnt, rendben van, decemberben, egy szombat estén, megtörtént amitől mindenki fél, egy autóbaleset. Én tudom, te vigyáztál ránk, hisz kisebb karcolásokkal, a saját lábunkon szálltunk ki egy szinte totálkáros autóból. Anyagi csődben voltunk.

Szaladtak egymás után a napok, újra lett munkám. Bevallom, kismamaként nem volt egyszerű egy sípálya kölcsönzőjében, dolgozni, és szinte minden nap 3 órát utazni, át a Mátrán, de végig csináltam, csak hogy gyűljenek a napok. Megérkezett a tavasz, lassan gyűltek a babaholmik, mindenkitől egy kicsi. Közeledett a születésed. Mindennap a tudtomra adtad, te rendben vagy odabent. Én idekint már egyre nehezebben viseltem. Elértek a terhességgel járó kínzó tünetek. Lassan alig tudtam lábra állni. Bevizesedtem.

2008. június 9-én befeküdtem a kórházba. 10-én, a kiírt napon, már nem mozdultál, megijedtem. Megcsászároztak. Sajnos nem láttalak, mikor először felsírtál, de hallottalak, és ez a lényeg.

Egészséges vagy és gyönyörű. Lassan egy éves leszel. Sok mindenen vagyunk túl, mi így együtt, és még rengeteg boldog pillanat vár ránk, hármunkra. Együtt.

Noémi