Az akusztika visszavezethető a pythagoréusoknak a rezgésekre vonatkozó kísérlete, melyek a legrégebbi kísérletek, melyeknek emléke emberi ismeretek fejlődésének történetében fennmaradt. A hang természetéről és ennélfogva a visszhang okáról akkoriban már szabatos fogalmakkal bírtak. Pythagoras, Plato és Aristoteles is tudták, hogy a szónak nincs teste, és hogy az, az ő kifejezésük szerint, csupán a rezgések eredménye. A fuvola hosszának és a monochord feszítő súlyának segítségével meghatározták a rezgésekkel arányos számokat, és pedig nem csupán az oktávra nézve, hanem a hanglejtő különböző hangjegyeire nézve is. (Monochord: görög szó: a húrok rezgési törvényeinek tanulmányozására szolgáló készülék. Áll egy hosszú hangszekrényből, melynek felső lapjára alkalmazott beosztása fölött egy-két, esetleg több húr is fel van feszítve. A készüléket szonomernek is nevezik.) Ezt a tudományt annak idején HARMONIKA-nak nevezték. A harmonika a matematikusok kezén forgott, EUCLIDES ÉS PTOLEMAEUS komoly értekezéseket írtak erről a témáról. Kevéssel ezután MUZSIKA-nak nevezték, és így összetévesztették a zene-művészettel, amelynek amaz csak akusztikai elmélete volt. A görögöknél egyike volt ez a mennyiségtani tudományoknak, mégpedig valamennyi között a legegyszerűbb.