Az ember a felelős a rákért

2010. 10. 30.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Régóta keresik a tudósok nemcsak a rák hatásos ellenszerét, de az okot is, amely ilyen magas számú megbetegedést eredményez. Tudtad például, hogy ma a világon egyetlen olyan nép van, mely annyira erős immunrendszerrel bír, hogy tagjai között még sosem ütötte fel a fejét egyetlen civilizációs betegség, így a rák sem? Ők a hunzák, Ázsia egy szinte teljesen megközelíthetetlen részén élő népcsoport. 2 ezer évig éltek teljesen elzárva a világtól, és talán éppen ennek köszönhetik hosszú életüket, életerejüket, kimagasló állóképességüket, mely éppúgy jellemző az idősebb, mint a fiatalabb korosztályra.

Mit jelent, hogy civilizációs betegség?

Azokat a kórokat nevezzük civilizációs betegségnek, melyek elsősorban a szennyezett levegőjű városok lakosságát sújtják, ahol az utóbbi időkben jelentősen megnőtt a modern kor betegségeiben szenvedők száma. Ezek a betegségek leginkább a nem megfelelő életvitelnek köszönhetően alakulnak ki, mint a mozgáshiány, a túlzott stressz, a vitaminszegény táplálkozás, környezeti ártalmak és káros szokások.

A civilizációs megbetegedések közé sorolható többek között a cukorbetegség, magas vérnyomás, elhízás, pánikbetegség, depresszió, alvászavarok és a csontritkulás is. A daganatos megbetegedéseknek idáig csak egy kisebb hányadát sorolták ide, ám egy friss kutatás nyomán brit tudósok állítják: a rák is teljes egészében a civilizáció "mellékterméke".

Hogyan?

Ősi emberi maradványok tanulmányozása során megállapították, hogy a fáraók korában jóformán nem is ismerték a rákot. Egyiptomi múmiák százait vizsgálták meg, de mindössze egyetlen esetben találtak daganatos megbetegedésre utaló jeleket, pedig ezek a szövetek jobban konzerválódnak az egészséges szöveteknél. Az ókori görögökről már elmondható, hogy több hasonló esettel is találkoztak, ám ez nem azt jelenti, hogy náluk több volt a betegség, viszont az orvostudomány fejlődése lehetővé tette számukra, hogy addig nem látott összefüggéseket fedezzenek fel az emberi testtel kapcsolatban.

A kutatók mindezek után bizonyítottnak látják a feltételezést: ezek a betegségek valójában csakis a modern kor "vívmányainak", a táplálkozás, az életmód és a környezet változásainak köszönhetőek. "Semmi olyan természetes anyag nem található a környezetben, mely közvetlen rákot okozna" - nyilatkozta Rosalie David, az egyiptológia tudományának világhírű professzora, aki szerint az üzenet nyilvánvaló: mi tehetünk a rák kialakulásáról, így nekünk is kell ellene tenni valamit.

Persze, aki kicsit is jártas a témában, az tudja, a képlet nem ennyire egyszerű. Egyrészt mert meglehetősen régóta keressük már az ellenszert, de részsikereken kívül (amik egyébként nagyon tiszteletre méltóak) eddig még nem született globális megoldást nyújtó eredmény. Másrészről az is ugyanennyire biztosan kijelenthető, hogy más "civilizációsnak" tekintett betegségek sem voltak jelen az ókori Egyiptomban, mint például a csontritkulás vagy az érelmeszesedés, hogy csak kettőt említsünk, valamint azóta az átlagéletkor is megduplázódott. Azt sem szabad fenntartások nélkül elhinnünk a nevezett brit kutatóknak, hogy a természetben nincs olyan káros anyag, mely rákot okozna, hiszen ott van mindjárt az egyik legsúlyosabb rák kiváltó oka, az ultraibolya sugárzás, és bár tény, hogy ez is javarészt az ózonréteget elvékonyító emberi tevékenységnek köszönhető, a tényként közölt kijelentés mégis pontatlan, félreértésekre adhat okot. A kutatások eredményei nagyon fontosak a rákos megbetegedések miértjével foglalkozó orvosok számára, ám emellett jó, ha óvatosan kezeljük őket, ellenkező esetben pánikkeltő hatásuk lehet a laikusok körében. Egy biztos, a leghatásosabb módszer a megelőzés, így a legjobb, amit tehetünk, ha akár a brit tudósokra, akár a saját belső hangunkra hallgatva igyekszünk mozgásban és vitaminokban gazdag, káros szenvedélyektől mentes életet élni.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top