Balesetet szenvedtek egy próba során a Rippel fivérek!

2010. 07. 02.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A kilencedik Rippel-Kaqun Világrekord-kísérlet bemutató helyszínén, Tiszafüreden gyakorolták a mozgásművészek az új, ejtőernyős mutatványt, amikor Viktor könyöke beleakadt a kötelekbe. Emiatt „kényszerleszállást” kellett végrehajtani, de szerencsére nagy baj nem történt: Viktor megúszta könnyebb sérülésekkel.

 Rippel Ferenc és Viktor, a mozgásművész testvérpár

A produkció részleteit még titokban tartják a fivérek, de Rippel Ferenc néhány szót elárult a balesetről: „Mivel ketten kell a magasba emelkednünk az ejtőernyővel, ezért nagyon körültekintőnek kell lennünk. A mai napon már az első közös felszállásunk sem volt problémamentes, mert a hirtelen megforduló széljárás miatt nem tudott egyből a magasba emelkedni az ejtőernyő, így a partról a vízbe érkeztünk, majd a víz alól emelt ki minket a motoros hajó. Itt már mindketten belegabalyodtunk a kiegészítő technikai felszerelésekbe. A mutatvány végzése közben, a fordulónál kaptunk egy erős széllökést, illetve a hajó is lelassult. Viktor bal könyöke beakadt a kötelekbe, miközben fejjel lefele közelített a víz felszínéhez. Nagyot csobbantunk, de a felkészült segítőinknek köszönhetően, hamar a hajóban találtuk magunkat. Viktor könyöke szerencsére nem sérült komolyabban, mert az utolsó pillanatban valahogy kiszabadult, de nagy volt az ijedtség.”
A népszerű akrobatapárosnak néhány napja még van gyakorolni, és kiismerni a terepet, a világrekord-kísérletet ugyanis július 10-én hajtják végre a Tiszafüredi Halasnapok ideje alatt. Aki kíváncsi a Rippel-Kaqun Világrekord-kísérlet további részleteire, a www.rippel.hu weblapon további információkat talál az eseményről!



Szerző

donna.hu



Scroll to Top