Bárzene lemez

2009. 10. 23.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Az együttes története 2007-ben kezdődött. Zenészek és énekesek laza szövetségének indult – mára azonban igazi csapattá, produkcióvá nőtte ki magát. A Budapest Bár zenekart eredetileg Farkas Róbert (hegedű, gitár) alapította azzal a szándékkal, hogy friss lendületet adjon a kávéházi cigányzenei hagyománynak. Robi a Zeneakadémián ismerkedett meg zenésztársaival: Farkas Mihállyal (cimbalom) és Ökrös Károllyal (harmonika, zongora). A zenekarhoz csatlakozott negyedik tagként Misi öccse, Farkas Richárd is (bőgő). Az alapzenekar összeállt, már csak valami különleges, mai hangzás hiányzott belőle. Így született meg az ötlet, hogy meghívjanak néhány kiváló magyar pop és rock énekest, napjaink zenéjének meghatározó személyiségeit. Régi filmslágereket, kuplékat és táncdalokat dolgoztak fel, mívesen hangszerelt cigányzene kíséretében. A magyar és cigány művészek együttműködésén alapuló produkció merész ötlete bevált: a Budapest Bár teltházakat vonzott a MÜPA Hangversenytermében, a Katona József Színházban, az A38 Hajón, Debrecenben és a Trafóban, s a nyári fesztiválok egyik keresett programja lett. Minőségi, különleges, szórakoztató muzsikája mindenkihez szól, aki szereti a jó zenét.

A Budapest Bár Volume 2: Tánc című albuma októberben jelent meg. A 2007-ben megjelent első lemez melankolikusabb hangvételével szemben ez vidámabb, pörgősebb, táncosabb lesz. Sztepp, tangó, swing és őrületes improvizációk adják meg az alaphangot, a dalok pedig Stux úrról, a vonzó, őszes halántékról, a Horváth-kertről, a Niagaráról, a csapodár Józsefről, illatos májusokról és persze számtalan beteljesült és plátói szerelemről szólnak. A lemez - akárcsak a lemezbemutató koncert-színház igazi wellness programnak ígérkezik: tele jókedvvel, némi drámával, sok egóval, kellemes vagy éppen vicces dalokkal, iróniával és utánozhatatlan egyéniségekkel. Számos rajongó szerint receptre kellene felírni a Budapest Bárt: az biztos, hogy a legolcsóbb wellness program, és a lemez is kevesebbe kerül, mint egy doboz antidepresszáns. Garantáltan csak pozitív mellékhatása van!



Szerző

donna.hu



Scroll to Top