Biztonságban a konyhában

2010. 11. 26.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Minden gyerekben benne van a kísérletező kedv, a felfedezés vágya, így amit csak lehet, kipróbál, megvizsgál, megismer, mindeközben pedig veszélyekkel találkozik, esetleg baleseteknek van kitéve.

Néhány apró óvintézkedéssel, odafigyeléssel azonban a legtöbb veszélyforrás könnyedén megszüntethető és biztonságos otthont teremthetünk gyermekünk számára, olyat, mely tevékenységében nem korlátozza és melyben a világgal való megismerkedés, játék veszélytelen. Sorozatunk első részében a konyhát tesszük gyermekbiztossá!

A konyha zsúfolásig van potenciális veszélyforrásokkal, ráadásul a sütés-főzés közben figyelmünk gyakran elterelődik a gyermekről. Ha csak lehet, érdemes távol tartani csemeténket a helyiségtől, ha pedig mindenáron segíteni szeretne, igyekezzünk a legnagyobb odafigyeléssel megteremteni neki a biztonságos környezetet. Hogy hogy? Például az alábbi jótanácsok betartásával!

Igyekezzünk távol tartani a gyermeket a tűzhelytől! Fokozott figyelmet érdemel a sütő, ami még kikapcsolás után is forró maradhat. Ha nem figyelünk kellőképpen, már egy óvatlan mozdulat következtében is a gyermek megégetheti magát. Ha tehetjük, ne engedjük a közelbe, vagy igyekezzünk például védőráccsal elkeríteni a konyha azon szakaszát, ahol a sütés, főzés folyik. Mindig gondoljunk arra, hogy a vasaló, vízforraló, kávéfőző, főzőlap a használatot követően még jó ideig forró marad! Ezeket az eszközöket mindig a konyhapult legbelső részén vagy magasabb polcon helyezzük el, ahol már a gyerek nem férhet hozzá. Étkezéskor a forró italokat, ételeket tartsuk az asztal közepén vagy olyan helyen, ahol a gyermek nem éri el, ezzel megelőzve, hogy megsüsse a kezét vagy esetleg magára rántva égési sérüléseket okozzon. Lehetőleg az étkezésekkor ne használjunk asztalterítőt. Ebben a gyermek könnyedén megkapaszkodhat és magára ránthatja a forró ételeket, éles evőeszközöket. A tűzhely köré ajánlott a védőrács felszerelése. A serpenyők nyelét mindig befelé fordítsuk és ha lehetséges, a hátsó főzőlapokat, gázrózsákat részesítsük előnyben az elsők helyett. A zacskókat és műanyag csomagolóanyagokat tartsuk magasabb polcon vagy elzárva, hogy a gyermek ne férjen hozzá. A tisztítószereket és a szemetesvödröt lehetőleg zárható szekrényben helyezzük el, vagy helyüket lássuk el gyermekbiztos zárral. Ugyanez vonatkozik az éles késekre, szerszámokra, melyeket megkaparintva a csemete veszélybe kerülhet. A konyha padlója mindig tiszta legyen és lehetőleg nem csússzon. Ha kiömlik valami, igyekezzünk azonnal feltörölni. A konnektoroknál használjunk biztonsági dugaljt. Ez már pár forintért beszerezhető, viszont rendkívüli jelentősége van a gyermek biztonsága szempontjából.

A balesetek elkerülése végett mindig igyekezzünk előre gondolkodni és figyelni a fokozott kockázatot jelentő használati tárgyakra, berendezési eszközökre, amik gyermekünk testi épségét veszélybe sorolják. Ne feledjük: a kíváncsiságot gyakran még a tiltószó sem képes legyőzni…



Szerző

donna.hu



Scroll to Top