Böjtöljünk?

2010. 03. 16.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Ha a léböjt kúra mellett tennénk le a szavazatunkat, akkor a szilárd ételekről le kellene mondanunk, de korlátlan mennyiségben ihatnánk friss vizet, gyümölcsleveket, gyógyteákat.

Ha gyümölcskúrát tartunk, akkor csak friss gyümölcsöt, és sok folyadékot fogyasztunk.

Ha az ételeinkből kihagyjuk a húst, az még nem jelenti azt, hogy böjtölünk is. Ha diétázunk, akkor a sok folyadék mellé, kis fehérjét, és kis szénhidrátot is fogyasztunk.

A táplálkozás tudomány szakemberei abban egyetértenek, hogy az ésszerű böjtölés hasznos lehet, de mint minden dolognál, itt is sok kárt okozhatunk, ha túlzásba visszük.

Ha rövid ideig böjtölünk – amikor csak vizet fogyasztunk – az a szervezetünknek nem árthat, sőt kifejezetten hasznos lehet. Főleg a kissé túlsúlyosak számára, vagy azoknak, akik nagyon szeretnek nassolni. Az egészséges szervezet számára akár a három-négy napig tartó szigorú böjt sem árthat, főleg akkor, ha elegendő folyadékot iszunk.

Ilyenkor az étvágyunk csökken, szervezetünk sav-bázis háztartása a savi irányba tolódik el, ezzel csökkentik azoknak a a termelődését, amelyek az étvágyunkat fokoznák.

Az ilyen böjt alkalmazásával, a túlsúlyosok akár már két nap múlva megpróbálkozhatnak az életmód váltással, és akár át is térhetnének a diétásabb, a kalória- és a zsír szegényebb étrendre.

Egyes életmódkutatók szerint a valódi böjt – vagyis a vízkúra – nemcsak azoknak használ, akik túlsúlyosak, hanem azoknak is ajánlható, akiknek magas a vérnyomásuk, vagy esetleg köszvénnyel küszködnek. Így a valódi böjtöt tartóknak javulhat az anyagcseréjük, hosszú távon csökkenhet a testsúlyuk, és sokkal jobban fogják érezni magukat.

A böjt nem játék. Hosszú távon kifejezetten káros, sőt akár halálos is lehet. Szigorú böjtöt– amikor csak vizet fogyasztunk, maximum 3-4 napig szabad tartani. Természetesen böjtölhetünk többször is, ésszerű szüneteket tartva.

Főleg a nagy ünnepek utánra érdemes időzítenünk egy-két napos böjtöt.

Tavasszal is jót teszünk a szervezetünknek, egy-egy böjtnap beiktatásával. Bárki érezheti szervezetében a salakanyag többletet, amikor nehezen kel fel reggel, ha idegen foltokat, kiütéseket fedez fel a bőrén, ha kellemetlennek érzi a verejtéke illatát. Egy-egy böjtöléssel sok salakanyagot üríthetünk ki a szervezetünkből, javíthatjuk a vérkeringésünket, és akár a súlyúnk is jelentősen csökkenhet.

Bárki tarthat tisztító kúrát. De ilyenkor  ne együnk húst, sem cukrot, de még mézet sem. Lehetőleg sok rostos ételt fogyasszunk, és nagyon sok folyadékot kellene innunk. Több mint két litert, de lehetne akár három liter is. Ha korábban valaki nem tudott ilyen mennyiséget meginni, az kezdje el óránként két deciliter folyadék fogyasztásával.

Ha valaki a léböjt kúrát választja, nagyon figyeljen arra, hogy ez alatt semmilyen szilárd táplálékot ne egyen, csak zöldséglevet, vagy gyümölcslét, ásványvizet, vagy gyógyteát igyon. A gyógyteák közül ilyenkor a legjobb, ha a salaktalanító teakeverékből főzünk teát magunknak. Ha a gyümölcslevet otthon, saját kezünkkel készítjük, lehetőleg magyar gyümölcsöt válasszunk, almát, vagy körtét.

Ásványi anyagok szempontjából legjobbak a búzafű böjtök. A búzafű nagyon erős salaktalanító, lehetőleg a friss búzafű levét igyuk, amit a friss préselés után legfeljebb 15 percen belül el kellene fogyasztani.

Bármilyen méregtelenítő kúrát választunk is, lehetőleg pihentető környezetben végezzük azt. Sétáljunk sokat a szabad levegőn böjt közben. Böjt előtt pedig kérjük ki a dietetikus tanácsát is. Ha több napos böjt mellett döntünk, lehetőleg tartsunk ki, csak azért, mert nem érezzük a böjt hatását az első napon, még nem érdemes abba hagyni. De a böjtöt érdemes szabadságra, vagy hétvégére időzíteni!

Lelkünket is tisztíthatjuk, miközben szervezetünket tisztítjuk. Reggelenként gondoljuk át, hogy eddig mit tettünk jól, és mi olyat tettünk, amin változtatni kellene, és azt hogyan fogjuk megoldani.

Jó egészséget kívánok mindehhez.
- Németh Ágnes -



Szerző

donna.hu



Scroll to Top