Mi is éreztük már, hogy dühösek vagyunk. A kisgyermek is tud haragudni, de sokszor ő még képtelen ezt szavakba önteni, így valahogy jeleznie kell, ő még csak fizikailag tudja jelezni, ilyenkor harap, vagy üt.

Bár mondhatnánk, hogy ez természetes jelenség egy kisgyermeknél, mégis csírájában kell elfojtanunk, ha ilyet tapasztalunk nála.

Ha látjuk, hogy harapni, csípni, ütni készül, azonnal lépjünk közbe, és azonnal állítsuk le. Szóljunk rá erélyesebben: „ne harapj”. Ha esetleg ezt más gyermekkel műveli, azonnal próbáljuk megakadályozni. Vigasztaljuk meg a másik kisgyermeket, és értessük meg a saját kisgyermekünkkel, hogy nem szabad ilyen módon magára felhívni a figyelmet.

Sokszor mulatságosnak tűnhet, ha egy kisgyermek haragjában, üt, harap, csíp, és tombol, mégis uralkodjunk magunkon, és soha ne nevessük ki. A nevetéssel csak olajat öntünk a tűzre.

Soha ne utánozzuk, ne harapjunk, ne csípjünk, vagy ne üssünk vissza. Ezzel csak arra tanítanánk, hogy ezekben a csúnya dolgokban nincs semmi kivetnivaló.

Tanítsuk meg arra, hogy dühét szavakban is kifejezheti. Mutassuk meg neki, hogy mi is tudunk dühösek lenni, és ilyenkor azt mondjuk, hogy mérges vagyok, vagy dühös vagyok, de soha nem harapunk.

Ha a kisgyermek fáradt, éhes, vagy unatkozik, akkor sokkal könnyebben előfordulhatnak ilyen esetek, ezért mindenképpen kerüljük el az ilyen kritikus helyzeteket.

Ha már elmagyaráztuk a kisgyermeknek, hogy mit tett helytelenül, ha már megértette miért ne harapjon, vagy csipkedjen, akkor lépjünk tovább a dolgon.

- Németh Ági -