Csodálatos apák

2008. 05. 09.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Mindig törődött a gyerekeivel, a második házasságából is két fia született. A 4 fiú, Gyuri, Andris, Marci és Lacika együtt nőttek fel. Gyuri és Andris velem lakott, de minden vasárnapot édesapjukkal és új családjával töltöttek. A gyerekeim nagyon sok helyről kaptak szeretetet, ami az életben a legfontosabb. Csodálatos felnőttek váltak belőlük.

Velük volt az én anyai szeretetem, és édesapjuk féltő, óvó áldozatvállaló szeretete is. Jó volt az évek során látni, milyen boldogan mennek gyerekeim az apucihoz, és jó volt érezni, hogy édesapjuk családja milyen szeretettel veszi őket körül. Új férjem soha nem tudott velük ilyen mély kapcsolatot kialakítani. Mindig hálás voltam az életnek, hogy ilyen férfitól születtek gyerekeim, szerető, törődő apától. Ő volt a mintakép, a példa.

Sajnos a sors nagyon korán elszólította őt, ami a gyerekeim életében elég nagy törést okozott, pedig mindketten elmúltak akkor már 20 évesek. Azt is tőle tanulták meg, milyen valakit elengedni, búcsút venni, elköszönni. Azóta is nagyon hiányzik nekünk.

Nekem is mert annak ellenére, hogy fizikailag nem velünk élt, mindig tudtam, hogy ott van a háttérben, és bármi gyerekeimmel kapcsolatos kérdésben ő volt az, akivel mindent megbeszéltünk. A gyerekeknek is hiányzik, Andris vele együtt akart dolgozni az ügyvédi irodában, Gyuri fiam volt mindig az, aki nagyon mély érzéssel mindig tudta, mire van az élete végén járó édesapjának szüksége.

5 éve már, hogy elment de a szeretet, amit nekünk adott, még mindig itt van, soha el nem múlóan.

Katalin

(Továbbra is várjuk leveleiteket: info@donna.hu)



Szerző

donna.hu



Scroll to Top