Egy olasz közmondás szerint: A nagy melegben fagylaltot kell ebédelni. Egy felmérés alapján évente 2 milliárd eurót költenek fagylaltra az olasz családok. Talán nem véletlenül, hiszen Olaszország a ma ismeretes fagylalt hazája.
Az olaszok által készített fagylalt az egyik legfinomabban elkészített hideg nyalánkság. Talán nincs is olyan valamire való város a világon, ahol legalább egy olasz fagylaltozó ne lenne. Az kétségtelen, hogy Itália volt és maradt a "fagylaltművészet" hazája, ma is itt kínálják a legtöbbféle ízű fagyit. A cukrászművészetben azonban már az ókorra visszamenőleg, megtaláljuk a fagylalt ősét. Igaz, hogy akkor még csak a havat nyalogatták a mostani fagyicsodák helyett, de ez a tény vezetett el a nagy olasz találmányhoz, melynek ma milliók hódolnak télen-nyáron.
Hosszú időnek kellett eltelni azonban ahhoz, hogy egy olasz cukrászmester kitalálja a ma ismeretes fagylalt ősét. Egy legenda szerint Néró császár találta ki – állítólag az egyik hadjárata során havat elkevertetett mogyoróval, borral és mézzel. Később Néró császár akár négyszáz kilométeres messzeségből is hozatott jeget, hogy elkészíthessék számára a mézzel, ibolyával, rózsavízzel, fahéjjal és gyümölcsökkel kevert fagylaltféleséget. Rómában az 1550-es évektől kezdve egy találmány vetett véget a jég és a hó keresletének. Később ezeknek a kísérleteknek a nyomán jött létre a mesterséges jéggyártás. Egy olasz mester gondolt egyet és találmányát, mint bűvész attrakciót - körülbelül úgy az 1660-as évektől kezdve - a műsorai mellett óriási sikerrel árusítani kezdte. A produkció lényege az volt, hogy a limonádét megfagyasztotta és pohárban a vendégeknek feltálalta. Ez lett később az első citrom fagylalt, hasonlóan a ma ismert formájához. Az első igazi fagylalt recept viszont csak a 18. században található, ekkorra már tejszínnel is készítették. Tömegcikké csupán a 20. század elején vált, amikor a folyamatosan fagyasztó fagylaltgépek olcsóbbá tették az előállítását. Az első fagyi tehát Olaszországban született meg, ahol napjainkban is magas szinten áll e hideg ínyencség előállításának művészete. A fagylaltkedvelők valóságos eldorádója Nápoly. Itt készülnek a legfinomabb gelato-k, melyek szerte a világon elismert, jéghideg, krémes remekek.
Az Olasz Fagylaltintézet – mert ugye a mediterrán országban még ilyen is létezik – felmérése szerint az olaszok a legjobban a csokoládét szeretik, ezt követi a mogyoró és a citrom, az eper csak a negyedik. Ami pedig az idei olasz fagylaltrendet illeti, kedvencnek a bergamot és a pisztácia, újdonságnak pedig a szamártejből készült fagyi számít. Mivel a mammák előszeretettel készítik házilag is a fagylaltkülönlegességeket a gyerkőcöknek és az egész családnak, nem mehetünk el a Néró császár által ihletett fagyirecept mellett. Mi is kipróbáltuk, félig fagyott, félig krémes…. Garantált a siker, igazi mamma mia érzés!
Olasz mogyorós-mézes fagylaltHozzávalók: 1 egész tojás 4 tojássárgája 1,5 merőkanál méz 3 dl főzőtejszín 1 marék mogyoró Elkészítés: A 3 dl főzőtejszínt felverjük, amíg közepesen kemény tejszínhabot kapunk. Tegyük félre. Az egész tojást a tojássárgákkal és egy merőkanál mézzel keverjük össze. Tegyük forrásban lévő víz fölé a tálat úgy, hogy az alja ne érjen bele a vízbe, mert különben összeesik a tojás. Addig verjük a víz fölött habverővel a masszát, amíg szép, világossárga színt kap és besűrűsödik. Ezután a meleg krémet öntsük hozzá a tejszínhabhoz, és jól keverjük össze. Az így elkészített fagylaltot tegyük a fagyasztóba 2 órára. Addig közben egy marék sima mogyorót pirítsunk meg kevés olajon, hogy barnás színt kapjon. 2 óra elteltével vegyük ki a fagyit a fagyasztóból, locsoljuk meg fél merőkanál mézzel, majd szórjuk rá a pirított mogyorót.
Van véleményed? Érdekel egy téma, amiről még nem volt itt szó? El akarod mondani? Csatlakozz Facebook oldalunkhoz és mesélj, kérdezz!