Égő helyzet

2010. 01. 02.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Több mint 20 éve vannak jelen a piacon a kompakt izzók, mégsem halt bele senki, hogy éjszakánként ezekkel világított. Két típusuk létezik: a régebbi, az úgynevezett nyitott izzó, amihez nem szabad túl közel tartózkodni – de az ügynökség szerint az izzók kicserélésével, beburkolásával, vagy a lámpák emberektől távolabb helyezésével el lehet kerülni az ilyen jellegű problémákat. Az újabb generációjú izzókat már vastagabb üvegréteggel vonták be, így azok nem bocsátanak ki magukból annyi sugarat.

Akik mégis tartanak a sugárzástól − esetleg ekcémás betegségben szenvednek, amit súlyosbíthatnak az izzók által kibocsátott sugarak −, azok használhatnak halogénizzókat olvasáshoz. Úgy néznek ki, mint a normális égők, belsejükben azonban az izzószálat halogén gázzal helyettesítik. Ezek jóval kevésbé sugároznak, és még biztosan forgalomban maradnak.

Ugyanis az Európai Unióban szeptember elsejétől tilos 75 wattosnál erősebb égőt gyártani és 2012-re teljesen be fogják szüntetni a hagyományos izzók forgalmát. Ha ez bekövetkezik, a számítások szerint kontinensünkön a szénerőművekből évente mintegy 20 millió tonnával kevesebb széndioxid kerülne a levegőbe, és a fogyasztóknak is kisebb lenne a számlájuk. Néhányan azonban úgy gondolják, hogy nem hangsúlyozzák kellőképpen a modernebb izzók hátrányait.

Egy brit környezetvédelmi szervezet például azt kifogásolja, hogy a kompakt izzók dobozán nem tüntetik fel megfelelőképpen a hulladékkezelési útmutatót. Ezek ugyanis egy kis mennyiségben higanyt tartalmaznak, ami a világítótestek sérülése vagy törése esetén a levegőbe kerülhet. Tehát, ha megsérül vagy szétpattan egy ilyen izzó, a biztonság kedvéért ajánlott 15 percre elhagyni a helyiséget, és aztán alaposan kiszellőztetni. A törött izzó darabjait viszont ne porszívózzuk fel, és ne tegyük a szemétbe. Ehelyett gumikesztyűvel gyűjtsük össze a darabkákat egy lezárható zacskóba, amit a nagyáruházakban, vagy a műszaki boltokban fenntartott gyűjtőhelyen kell leadni, akár az ép, de elhasznált izzókkal együtt.

Dr. David Ray brit toxikológus szerint a higany mennyiségétől nem kell tartani. Egy energiatakarékos izzó átlagosan 6-8 mg higanyt tartalmazhat, tehát egyetlen izzó nem okozhat a gondot. Ha egy tucat izzó törne össze zárt helyiségben, valóban fokozott elővigyázatosságra lenne szükség, ám ilyen jellegű balesetek az előállító üzemekben fordulhatnak elő, nem pedig egy háztartásban.

Aggodalomra nincs tehát ok. Még akkor sem, ha egyeseknek nem tetszik az energiatakarékos izzók halványabb fénye. Ha régen átvészelték az emberek a petróleumlámpa fénynél az éjszakákat, akkor mi is túl fogjuk élni, hogy a tévé fénye és a LED kijelzők világítása miatt, napról napra egészségesebb környezetben ébredhetünk.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top