Élményeket gyártunk nekik

2011. 03. 28.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Sajnos – de ha az ember maga elé képzel egy átlagos magyar csecsemőotthont, egyáltalán nem azt látja lelki szemei előtt, ami engem fogad a Dr. Waltner Károly Gyermekotthonban. Körbesétálunk és csak ámulok: az a legkevesebb, hogy tiszta és kellemes környezet fogad. A gyerekek élettere láthatóan úgy van kialakítva, hogy valóban otthon érezzék magukat.

Koruknak megfelelő sok színes és a fejlődésüket segítő játék veszi őket körül, mosolygós nevelők és ami idegenvezetőm szerint elmaradhatatlan, saját emlékek, fényképek, otthonról hozott plüssök, takarók, ruhák, melyekből minden délután maguk készítik ki kedvük és kialakulóban lévő ízlésük szerint a másnapi viseletüket.

 A kép csak illusztráció!

Nem tehetek róla, de azonnal felmerül bennem a kérdés: ez itt egy valódi kis paradicsom, egy nyugodt szeglete a világnak, ahol felhőtlenül jól érezhetik magukat, és ahol olyasmit is megkapnak, amit a szüleiknek talán soha nem lesz módja megadni.

Nem rossz innen visszakerülni a valóságba?

Lehet, hogy nagyon szépek és jók vagyunk – kapom is meg a választ azonnal -, de a szülőket nem tudjuk helyettesíteni. Biztonságot, személyi állandóságot nyújtunk, hiszen már hosszú évek óta stabil gárdával dolgozunk, minimális a rotáció. Az esetlegesen rossz szociális körülmények ellenére is elmondható, hogy a feltétlen szeretetet, törődést és odaadást csakis a vérszerinti szülők, rokonok képesek megadni a gyerkőcöknek. Szerényebb körülmények közé mennek haza innen, de boldogan.

A szülőt nem helyettesítheti, milyen szerepet tölt be akkor egy gyermek életében a nevelője?

Átmeneti szerepet. A gondozónak azt kell éreztetnie a gyerkőccel: jó hogy itt vagy, fontos vagy, szeretünk, de eközben minden erejével azon kell lennie, hogy a családdal való kapcsolatot erősítse.

Adódik a kérdés: ezek szerint innen minden esetben hazakerülnek a gyerekek?

Van rá példa, hogy máshogy alakul, de ezek kivételes esetek, nem jellemző. A mi legfőbb feladatunk a gyermek hazagondozása. Ez egy átmeneti hely, úgy szoktuk mondani: egy buszmegálló az életükben. Mikor ide kerülnek, bízunk benne, hogy minél rövidebb időt fognak itt tölteni.

A Magyar Köztársaság Alkotmánya és „A gyermek jogairól szóló New York-i egyezmény” is deklarálja, hogy a gyermeknek joga van az állam, a társadalom és a családja részéről a különleges védelemre.

A gyermekek védelméről és a gyámügyi eljárásról szóló 1997. évi XXXI. törvény szerint a gyermekvédelemmel foglalkozó szervezeteknek és személyeknek elő kell segíteni a gyermek családban történő nevelkedését, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzését, illetve a kialakult veszélyeztetettség megszüntetését, továbbá, amennyiben szükséges, biztosítani kell a gyermek számára a családot pótló helyettesítő védelmet. A gyermekotthon a helyettesítő védelem egyik ellátási formája, a családból kiemelt gyermekek számára nyújt teljes körű ellátást, valamint elősegíti a gyermeknek a vér szerinti családba történő visszahelyezését vagy - amennyiben ez nem lehetséges - elősegíti az örökbefogadását, illetve nevelőcsaládba kerülését. /Dr. Miszlai Péter/

Hány éves kortól, hány éves korig fogadtok be gyerekeket?

Akár 5 napos kortól is egészen 6 éves korig. Ez persze nem azt jelenti, hogy 5 naposan bekerül, 6 évesen megy el. A korkiszélesítés viszont nagyon fontos, mert ha testvéreket kell kiemelni a családjukból, akkor nagy segítség mindkettejük számára, ha nem kell őket elszakítani egymástól.

A családból történő kiemelés okai lehetnek például:

- ha a szülők egyik napról a másikra fedél nélkül maradnak.

- ha a védőnő jelzi a gyámhatóság felé, hogy a család nem készült fel megfelelően az újszülött fogadására.

- ha a szülők olyan pszichés problémával küzdenek, mely nem teszi lehetővé, hogy gyermeküket ők neveljék.

- ha gyermekbántalmazás alapos gyanúja merül fel.

/Dr. Miszlai Péter/

Nehezen illeszkednek be a kicsik?

Nem lehet általánosítani. A családból való kiemelés, mindegy, hogy miért történt, minden gyerek számára fájdalmas, és ez megnehezíti a helyzetet. Ezért szoktuk mindig a szülők segítségét kérni: például hozzanak be olyan tárgyakat, melyek az otthon melegét idézik, játékokat, amikkel szívesen játszott a kicsi. De már az is sokat segít, ha a szülő megmondja, otthon hogyan szokták becézni a gyereket, ha mi is így szólítjuk, az szintén a szeretett környezetet idézi fel számára és segít a beilleszkedésben. Általában akinek egyébként sincsenek problémái, az itt is gyorsan megtalálja a helyét.

Hogy telik itt egy napotok?

Minden korosztálynak máshogy. A 3-6 éves korosztály családi típusú ellátást kap, a gyerekek oviba járnak. Furán hangozhat, de igyekszünk mesterségesen megteremteni a normális, hétköznapi életkörülményeket. Eljárnak a városba pizzázni, nyáron strandra, vadasparkba, lovagolni, fagyizni. Élményeket gyártunk nekik. Elvisszük őket trolizni, hogy megismerjék a mások számára hétköznapi élethelyzeteket. Van zsebpénz, amit a nevelővel együtt elmehetnek elkölteni, például vehetnek maguknak rágót, péksüteményt. Azt nagyon szeretik. A csoportos foglalkozások mellett pedig biztosítunk nekik egy kétszemélyes, intimebb kapcsolatot is, amikor csak ők számítanak, csak rájuk fordul minden figyelem. Ilyenkor a nevelőjükkel kettesben az előzőekhez hasonló programokat csinálunk nekik.

 A kép csak illusztráció!

A kicsiknél is nagyjából ugyanez a helyzet, annyi különbséggel, hogy ők nem járnak oviba, ezért több lehetőség van az imént említett kétszemélyes programokra. Itt a legegyszerűbb dolgokra kell gondolni, mint bolti bevásárlás, buszozás, csekkek befizetése, hiszen előfordulhat, hogy nekik még soha sem volt részük ilyesmiben. Az életterüket pedig úgy próbáltuk kialakítani, hogy minél gazdagabb legyen a játékok tára, meglegyen a választási lehetőség, mikor mivel foglalják le magukat. Valamint 3 éves korig mi biztosítjuk a speciális korai fejlesztést, ha esetleg a gyermeknek valamely képessége területén lemaradása van a többiekkel szemben.

Kinek köszönhető mindez, amit itt elértetek?

Dr. Kothencz Edinának, az otthon vezetőjének. 15-6 évvel ezelőtt még nem így nézett ki az otthon, nem ilyenek voltak a körülmények, de hatalmas elhivatottsággal vetette bele magát a munkába. Remek csapatot sikerült maga mellé állítani, egészen a gondozónőktől kezdve a technikai személyzetig mindenkinek van benne egy kis része. Ez volt az egyik tartópillér. A gyermekvédelmi szakellátás alapesetben önkormányzati feladat, de emellett létrehozott egy nonprofit szervezetet is, egy alapítványt, amelynek teljesítménye szintén hozzájárult ahhoz, amit itt látunk.

Van véleményed? Érdekel egy téma, amiről még nem volt itt szó? El akarod mondani? Csatlakozz Facebook oldalunkhoz és mesélj, kérdezz!  



Szerző

donna.hu



Scroll to Top