Elmúlik a szerelem?

2009. 09. 30.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Bimbózó kapcsolatban készen kapjuk az érzéseket, az igaz szerelmet, amely jön, beront, irányíthatatlan, mély, és azt hisszük, örökké így marad, soha nem fog múlni, változni, csökkenni. A szerelem egy olyan érzés, amely elvonja a figyelmet minden másról, és hihetetlen energiákat emészt fel.

Épp emiatt, jelentősen megnehezíti a hétköznapokat. A munka, család, barátok, minden kicsit háttérbe szorul, nehezen koncentrál a szerelmes bármi másra, mint szerelme tárgyára. Az érzés irányíthatatlan, tenni sem kell érte, ám szó nélkül távozik is. Egyes vélemények szerint általában két év az az időszak, ami „lila ködben” zajlik, majd ezután kezdik a párok észrevenni a hibákat is. Egymásban.

Innentől feladat van. Már nincs készen kapott érzés, már meg kell dolgozni azért, hogy működjön, hogy jól működjön. Hogy ez még mindig szerelem-e, vitatható, talán felesleges meghatározni. Sokan úgy tartják, átvált egy sokkal mélyebb, higgadtabb, kiegyensúlyozottabb érzésbe. Hogy ezt nevezhetjük e szerelemnek, ízlés dolga.

Két éven túl energiákat kell tenni egy kapcsolatba, hogy a felek jól érezzék magukat. Mindkét félnek működtetnie kell a kapcsolatot, különben hamar problémák alakulnak ki. Elhanyagolva érezheti magát bármely fél, amely semmi jóra nem vezet. A kölcsönös szeretet mellett törődni kell a párunkkal, az érzéseinket ki kell mutatni irányába, gyakran, minél gyakrabban.

Legyenek közös elfoglaltságok, programok, de leginkább célok. Ne engedjük, hogy belesavanyodjuk a szürke hétköznapokba, ne hagyjuk el magunkat, igyekezzünk vonzók és csinosak maradni, ne kényelmesedjünk el!

Minden kapcsolatban vannak hullámhegyek és -völgyek. Emberek vagyunk, a nehézségeket át kell vészelni, majd meg kell oldani. Előnyt kovácsolhatunk a nehézségekből is, hiszen azokhoz mérten tudjuk megélni a magasságokat is. Kilábalni közös erővel egy kátyúból, közös emlék lehet. Átmenetileg bármikor visszatérhetnek szerelmes időszakok. Minden lehetőséget ragadjunk meg a közös élményre, kalandra, hiszen később ezekből az emlékekből táplálkozunk, ez lendíthet tovább egy-egy nehezebb időszakon.

Ám folyamatosan lila ködben élni lehetetlen és nem is tenne jót az emberiségnek. Nem épülnénk, nem szépülnénk, nem haladnánk, hiszen minden energiánkat felemésztené az érzés. A nagybetűs szerelem. Lehet, hogy évek múltán az embernek nincs gombóc a torkában, nem remeg a gyomra. Ezek helyét más, higgadt, mély érzések vehetik át, de tudunk nagyon örülni a másiknak, akár minden egyes napon. Naponta lehetünk boldogok attól, hogy van nekünk.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top