Mint minden évben, most is észrevétlenül lopakodott a közelembe a december. Néhány nappal ezelőtt eszméltem – amikor valaki megkérdezte, hogy hol bulizunk a születésnapomon -, hogy a fenébe is már megint az utolsó pillanatra marad minden. Pedig hányszor, de hányszor megfogadtam, hogy már novemberben megveszem az ajándékokat, aztán valahogy mindig elfelejtettem, más dolgom van. Hol a vizsgákra, zh-kra készül az ember, hol állást keres, hol egyszerűen csak nem keríti hatalmába a karácsonyi hangulat, melynek jellemzője, hogy elvakít, eltompít, onnantól kezdve már csak ajándékokban, csillogó csecsebecsékben lehet gondolkodni.

Sötétedés után forralt bortól és karácsonyi láztól mámorosan róni az utcákat, végigbámészkodni a városban lévő összes karácsonyi vásárt, megtapogatni a használhatatlan, drága mütyüröket, melyekre az év más szakaszában rá se pillantana egy épeszű ember, számomra a legfelemelőbb dolog a világon. Itt van rögtön egy mikulásruhába bujtatott pingvin – mi közük a pingvineknek a karácsonyhoz? – melyet a fára lehet aggatni egy elmezavaros pillanatban, vagy a vézna mikulás fehér ruhában, minden bizonnyal etióp, arca barnasága is erre utal. Három fonott kosárral odébb találhatók a hihetetlenül morbid gondolkodó angyalfejek, ám később az egyik dekorációs üzletben rábukkanok a testükre is. A csudába is ezzel a kereskedői rafinériával!

A negyedik fabódénál lehet kapni rozsdás hópelyheket és vödör alakú karácsonyfadíszeket „marry be” felirattal, a gofris mellett pedig gipsz vázákat és 3000 forintért elméletben illatozó plüss mackókat, sőt olyan teddyket is, melyeket már el is neveztek Menyusnak és Döncinek, hogy a gyerek még ennyire se lehessen kreatív. De lehet vásárolni jó drágán fahéjat, nagyítóval is csak nehézkesen kivehető rénszarvasfigurákat, és felismerhetetlenül ronda, égetett agyagmalackákat is. Sose értettem az extrabélelt mamuszokat és az olyan vastag zoknikat, melyek egyetlen cipőbe sem férnének bele. Mire jók? Ha valahová ilyen mamuszt kell venni, akkor inkább spóroljanak idén ajándékozás helyett a fűtés megjavítására, mert valami bibi van vele.

Beérvén az ételszekcióba azonnal megcsap a sült kolbász illata, az emberek is vadabbul lökdösődnek, hirtelen mindenki veszettül éhesnek érzi magát. A szomszédban árulják a töki pompost, mely az év többi részében büszkén viseli a kenyérlángos nevet, valamivel arrébb aszalt gyümölcsöket és mindenféle édességet lehet vásárolni aranyáron. Néhány figyelmetlen vásárló dühödten porolgatja az állát a fizetés után és morcosan dünnyög az orra alatt. A forralt bor és a kürtöskalács áráról az lesz a legjobb ha nem is nyilatkozom, pláne azért, mert ezekre mindig vevő vagyok. Ha visszaviszed a bögrét 500-at visszakapsz! Tiszta haszon.

Hogy miért tud mégis minden évben sok-sok embert elcsábítani ez a színes, hasznavehetetlen, lehúzós forgatag? Valószínűleg örök rejtély marad, bár a brit tudósok már vizsgálják a jelenséget…