Az elmúlt hetekben nagyon sokszor tették fel nekem ezt a kérdést. Gyakorlatilag minden alkalommal, amikor olyan valakivel futottam össze, aki már legalább 3 hónapja nem látott. Ezúttal ugyanis tényleg sikerült. Mármint lefogyni. Boldog vagyok, büszke és nagyon hálás.

Két kezemen se tudom megszámolni, hogy hány, sokszor el sem kezdett és természetesen eleve kudarca ítélt fogyókúrán vagyok túl. Az elmúlt évek azonban sajnos csak kiegyensúlyozott és folyamatos hízást hoztak. Egyre elkeseredettebb harcot folytattam a rám rakódó puding ellen, és persze értetlenül álltam a dolog előtt, hiszen az életmódom semmit sem változott. Persze, eleve sem volt kimondottan egészséges, sőt...! Ülőmunka, mozgáshiány, rengeteg édesség és cukros üdítő. Mindezek ellenére sem volt azonban normális, hogy nagyjából három évvel ezelőtt intenzív hízásnak indultam.

Idén végre fény derült a titokra: egy nőgyógyászati jellegű betegség állt a háttérben, PCOS-t diagnosztizált a nőgyógyászom, inzulinrezisztenciával megfűszerezve. Mivel tudom, hogy sok nőtársamat érinti ez a probléma, fontosnak tartom, hogy kitérjek erre, hiszen én vagyok a két lábon járó bizonyítéka annak, hogy ebből a betegségből igenis meg lehet gyógyulni. De erről majd később. Az előírt kezelés része volt, hogy fogynom kellett. Egyszerűen muszáj volt, mert a betegséggel együtt járó hormonális kilengések csak súlycsökkenéssel billenthetők vissza egyensúlyba. Kaptam gyógyszeres segítséget is ehhez, de ez önmagában nem lett volna elég. Kőkemény diéta és edzés volt a recept, amivel nyilván korábban is tisztában voltam, de mégsem volt elég akaraterőm hozzá. Nőgyógyászom szájából azonban elhangzott a varázsszó, ami olyan motivációt adott, mint még soha semmi: BABA. Ez az, ami nélkül én képtelen lennék élni. Ha nem lehetnék anya.

Elkezdtem hát a fogyókúrát. Egy nagyon drasztikus, szénhidrátszegény diétával indítottam, ezt két hétig tartottam. Nem ez a legjobb megoldás, egyáltalán nem javaslom senkinek, hogy így akarjon lefogyni, hiszen a szervezetnek szénhidrátra is szüksége van. Nem is terveztem sokáig folytatni, viszont szükségem volt rá, hogy meginduljon a nagy zsírmezők olvadása. Így is történt, 5 kiló szinte elpárolgott, és az előírt gyógyszerek miatt különösebben nem is éheztem. A folytatásról viszont nem voltak elképzeléseim.

Ekkor találtam rá szinte teljesen véletlenül a wellonline-ra és a felhívásra: fogyj le velünk, segítünk! Gondoltam, mivel úgyis fogyókúrázom, mit veszíthetek? Jelentkeztem, Timi lemért, beszélgettünk, ráhangolódtam agyban is, és elkezdődött. Picit csalódott voltam, mikor megtudtam, hogy az első etap során nem kapok segítséget. Először az jutott eszembe, hogy kizárt, hogy így továbbjussak, igazából még akkor sem hittem el, hogy sikerülhet. Ezekben a hetekben próbáltam nagyon odafigyelni az étkezéseimre, rengeteg gyümölcsöt és zöldséget ettem, és igyekeztem a gyorséttermeket, illetve a cukrot minden megjelenési formájában kiiktatni az étrendemből. Talán ez volt a legnehezebb. Egy tábla csoki egy ültő helyemben meg se kottyant addig. Egy-két hét után azonban meglepődve tapasztaltam, hogy egyáltalán nem kívánom már annyira az édességet, se a hamburgert, meg a sült krumpli alakúra préselt és sütött műanyag granulátumot sem. A testemnek egyszerűen nem volt soha szüksége ezekre a dolgokra. Figyeltem tehát az ételekre, emellett pedig rengeteg szénsavmentes vizet ittam, szinte kipukkadásig. Normál esetben soha nem ittam volna ennyit, de tudtam, hogy ez nagyon fontos, így ittam és ittam és ittam. Sajnos volt bőven mire költeni a pénzünket, így fitnesz bérletet nem tudtam beiktatni a költségvetésbe. Elkezdtem viszont tornázni otthon. Próbáltam felidézni megfakult edzőtermi emlékeimet megfelelő gyakorlatok után kutatva, és ami eszembe jutott, csináltam. Úgy, hogy lehetőleg  nagyon fájjon. Letöltöttem az interneten fellelhető minden ingyenes fitnesz videót is, ezeket is csináltam, amikor csak tudtam.

Teltek a hetek, és én csak vártam az eredményt és vártam. Aztán egyszer csak elkezdtek lötyögni a ruhák rajtam, ezzel párhuzamosan pedig az ismerőseim is egyre többször jegyezték meg, hogy látszik rajtam. Mondanom se kell, újabb lendületet adott, hogy kézzel fogható eredményt tapasztaltam. Egyre kevésbé volt kínzó diétás vacsorát enni, egyre kevésbé esett nehezemre megállni, hogy édesség után nyúljak. Közeledett az első forduló vége. Az első hat hét alatt szándékosan nem álltam mérlegre, nem akartam, hogy idegesítsen, ha nem azt a számot látom a kijelzőn, amit szeretnék. A mérlegelés reggelén azonban nem bírtam megállni. Mínusz 7 kiló! El sem akartam hinni. Ekkorra a ruháim már nem csak, hogy lötyögtek, de bizony több szoknyámat el kellett tennem a szekrény mélyére, mert hordhatatlanná váltak. Ennek normál esetben nem örültem volna, most azonban nagyon is! Amin külön meglepődtem a mérlegelés után, hogy nem csak kilóban, de centiben is mennyire eredményes volt a fogyás.

A második forduló már sokkal jobban telt. Akkora önbizalom injekciót kaptam az első forduló végén, hogy úgy éreztem, bármire képes vagyok. Hála a verseny szervezőinek, lehetőségem nyílt arra, hogy edzőterembe járjak. Rengeteg segítséget kaptam az Örs vezér téri Jump Fitnessben Messe Zsuzsitól. Hasznos tanácsokkal és egy kilógyilkos edzéstervvel látott el, ezúton is köszönöm neki a támogatást. Zsuzsi rendkívül kedves személyiség, és nagy megtiszteltetésnek éreztem, hogy egy többszörös fitness és testépítő bajnok foglalkozik velem, és éppolyan lelkiismeretesen állítja össze a gyakorlatokat, mintha legalábbis a legnagyobb reménységű versenyzője lennék. Amikor csak lehetett, az estéimet az edzőteremben töltöttem, és csináltam becsülettel a Zsuzsi által megszabott szetteket. Néha kicsit meghaltam,  főleg az elején, de másnapra mindig fel is támadtam. Én voltam legjobban meglepődve saját magamon. Hogy korábban én két egymást követő napon is menjek edzésre, na ez biztosan kizárt lett volna. Most azonban valahogy saját magam előtt szégyelltem volna, ha kihagyok egy edzést. Kellemes meglepetésként ért, hogy az edzőterem szolgáltatásai között szauna is van, és ez az örömteli felfedezés hamarosan a bőrömön is elkezdett látszódni.

A második fordulóban a diéta már nem ment olyan könnyen sajnos, kicsit lazítottam a nadrágszíjon, de azért még mindig rengeteg vizet ittam, a megszokottnál jóval kevesebb szénhidrátot ettem, és mivel nagy boldogságomra végre az almán kívül másféle gyümölcsöt is elkezdtek árulni a zöldségesekben, kilószámra hordtam haza a vitaminok eme természetes megnyilvánulási formáját. Különös tekintettel a cseresznyére. Ez ugyanis a gyengém... Mérlegre ebben a fordulóban sem álltam, nem érdekelt. Edzettem, figyeltem az étkezésekre, ennél többet úgyse nagyon tudtam volna tenni. Akkor meg minek frusztráljam magam a mérleggel? Éreztem, hogy kicsit lelassult a "zsírpárolgás", de fel voltam erre készülve, tudtam, hogy az elején meglódul, a második részlet viszont már makacsabb lesz. Elérkezett a végső mérlegelés napja is. Én úgy éreztem, hogy kilóban nem ment le szinte semmi, de mérés nélkül is biztos voltam abban, hogy centiben látszódnia kell annak a sok edzésnek. Azt gondoltam, hogy nincs igazság a földön, ha nem így lesz. De kiderült, hogy nem világméretű összeesküvés és agymosás, amikor fitnesz edzők és dietetikusok ezrei próbálnak meggyőzni arról, hogy mozogni kell, ha az ember fogyni akar. Sikerült! Bár szoros volt a verseny, a kemény munka tényleg meghozta gyümölcsét, és megnyertem a versenyt.

A szemmel látható és számszerűsíthető eredményeken túl szeretném kiemelni, hogy az energiám a sokszorosára nőtt. Sokkal kevésbé vagyok fáradékony, kiegyensúlyozottabb és sokkal vidámabb vagyok. Kicsattanok az önbizalomtól, és boldoggá tesz, hogy a férjem is büszke rám. Neki is nagyon hálás vagyok, mert végig támogatott és biztatott, és bár eleve sem a csípőbőségem miatt kérte meg a kezemet, jó érzés látni, hogy egyre jobban tetszem neki. (Drágám, ha olvasod ezeket a sorokat, most ne figyelj: az is nagyon jó érzés, hogy az utcán jártamban-keltemben idegenektől is elismerő pillantásokat kapok...) A bőröm klasszisokkal szebb lett, jobb az emésztésem, és a refluxom sem jelentkezett már hónapok óta. Említettem, hogy a fogyókúrát én már a verseny előtt pár héttel elkezdtem. Jelentem, összesen 15 kiló túlsúlytól sikerült megszabadulnom!

Egy dologra szeretnék még külön kitérni. A betegségem. Azért hagytam ezt a végére, mert minden nyereménynél, minden leadott kilónál és minden elismerő pillantásnál többet jelent nekem. Úgy tűnik ugyanis, hogy helyreálltak a dolgok odabent. Nem szeretném itt és most részletezni a tüneteket, annyit emelnék csak ki, hogy majdnem egy éve nem volt már ciklusom. Egyáltalán. Örömmel jelentem azonban, hogy a verseny kezdete óta immáron harmadszor is nagylány lettem, tökéletesen szabályos ciklusokkal, egyértelműen érezhető félidőkkel. Valószínűleg sok nő nézne elmeháborodottnak, ha tudná, hogy én minek örülök, az én esetemben azonban ez egyet jelent a legnagyobb boldogsággal: lehet kisbabánk! Rettegtem attól, hogy mi lesz, ha mégsem sikerül, ha nem áll helyre a hormonrendszerem. Ez azonban már a múlté.

Szeretnék még egyszer mindenkinek megköszönni minden segítséget, támogatást és egyáltalán a lehetőséget. Remélem, hogy az én példámon sokan felbuzdulnak majd, mert kétség sem férhet ahhoz, hogy ha nekem, az ex-főpudingnak sikerült, akkor bárki meg tudja csinálni!

Írta: Szóró Ildi - a Fogyi Klub játék nyertese