Korábbi évszázadokban egyértelmű volt, hogy mikortól tekintünk valakit felnőttnek, ez egyszerűbbé tette az elszakadást is. Például, amikor őseink letelepedtek a Kárpát-medencében a felnőttségi korhatár 13 év volt, innentől kezdve a fiatal fiú egyenrangú partnerré vált. Későbbi korokban valamilyen cselekményhez – például a házassághoz, mestervizsgához – kötötték a felnőttséget.

A modern társadalmakban jelentősen meghosszabbodott a leszakadás folyamata, és senki nem tudná pontosan meghatározni, mikortól számít felnőttnek egy fiatal. Ma önálló életre az a személy képes – vagyis az a felnőtt –, akinek jövedelmező munkája, laksása van. Magyarországon emiatt a szülőktől való végleges leválás általában még később következik be, mint más országokban. Előfordulhat, hogy egy 24-25 – akár 30 – éves egyetemista még mindig a szüleitől függ, nem tudott igazán sem érzelmileg, sem anyagilag elszakadni.

Pedig a leválásnak – elméletileg – a serdülőkor ideje alatt kellene megtörténnie, amikor a gyermek 12-19 éves. Az elszakadás akkor sikeres, ha sem a gyermek, sem a szülők nem károsodnak lelkileg, és a folyamat lezárása után egyenrangú, egymást szerető és tisztelő felnőttként tudnak találkozni. Sajnos, sok esetben másként alakulnak a dolgok.

Ha serdülő gyermekünk durcásan bevágja az ajtót, mindig gondoljunk arra, hogy ebben a helyzetben ő jobban szenved, mint mi, hiszen ő nem érti mi történik vele, miért viselkedik ilyen lehetetlen módon. A lázadó éveket egy kis odafigyeléssel, toleranciával és bizalommal át lehet vészelni, még akkor is, ha egy-egy veszekedés alkalmával ez képtelenségnek tűnik.

Tanácsok szülők részére:

1. Bízzon meg gyermekében. A gyerek csak akkor fog problémáival őszintén Önhöz fordulni, ha érzi, hogy megbíznak benne.

2. Ne döntsön a gyerek helyett, hanem kérdezze meg, hogy szüksége van-e segítségre. Ha a gyerek nem tud válaszolni, kérdezze meg, miben nem vár segítséget – a gyerek általában ezt pontosabban meg tudja fogalmazni, például: ne szólj bele, hogy kivel barátkozom, ne kísérj el az iskolába stb.

3. A serdülő szinte minden kérdésben bizonytalan, hányaveti magabiztossága csak a felszín. Egy-egy problémával szemben – például párkapcsolatok – teljesen határozatlan, ezért szüksége van a tanácsokra. Sok esetben nem tudja eldönteni, helyesen cselekedett-e, máskor nincs bátorsága belekezdeni valamibe. Ilyenkor igényli a szülői bíztatást, ha ezt nem is mondja ki.

4. A szülő ne adja fel önmagát, örömeit a gyermeke kedvéért, mert a gyerek számára a legjobb szülő a kiegyensúlyozott lelkivilágú, boldog ember.

5. A szülőnek el kell fogadnia, hogy a leszakadás a gyermek fejlődésének természetes része. Serdülőkorban a gyermeket engedni kell, hogy kipróbálja, amit szeretne, mert csak így tanulhatja meg, hogy felelősséget kell vállalnia tetteiért.

6. Próbáljon meg gyermeke fejével gondolkodni néha. Ha csak önmagából és saját tapasztalataiból indul ki, soha nem fogja megérteni, mit is akar gyermeke.

7. A serdülő fiatal ösztönösen, tudattalanul éli végig lázadásait, ezért a szülőnek kell alkalmazkodnia, és toleránsnak lennie.

8. Beszélgessen minél többet gyermekével, de ne faggassa titkairól, és ne akarjon parancsolni neki.

9. Engedje a gyermeket dönteni az olyan fontos kérdésekben is, mint a pályaválasztás. Lehet, hogy a szülő jobban tudja, hogy mi lenne hosszútávon jobb, de ha kényszerből tanul valamilyen szakmát a gyerek, azt előbb-utóbb úgyis ott fogja hagyni.

10. A serdülőkor a próbálgatás ideje is. Ha a gyerek elszív egy cigarettát vagy megkóstolja az alkoholt, az még nem jelenti azt, hogy cigarettázni és alkoholizálni fog. A durva letolás ilyen esetekben többet árt, mint használ.

Kapcsolódó fórum:

$$f480$$