Fogínybetegségben szenvedő terhes nőknél esélyesebb a koraszülés

2010. 03. 30.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A kutatás úgy találta, hogy azoknál a nőknél, akik fogínybetegségben szenvednek, háromszor nagyobb az esélye annak, hogy koraszülöttet hoznak a világra, mint akinek nincsenek ilyen panaszai - sőt, egy a négyhez az esélye annak, hogy a kisbaba a 35. hét előtt világra jön.

A kutatók több mint 1000, a hatodik és a huszadik hét között lévő terhes nőt kísértek figyelemmel a tanulmány kedvéért. Közülük 160-an voltak azok, akiknél az orvosok periodontális (fog körüli) betegséget állapítottak meg; az ő adataikat vetették össze a többi, ebből a szempontból egészséges társaikéval.

Az eredmények tanulsága szerint azoknál az alanyoknál, akiknél kezelték a betegséget, jelentősen kisebb számban fordult elő koraszülés.

A British Dental Health Foundation [brit fogegészségügyi alapítvány] szövetségének elnöke, Dr. Nigel Carter úgy véli: a kutatás eredményei gyarapítják a fogínybetegségek és a koraszülés kapcsolatát boncolgató tanulmányokból szerzett bizonyítékokat.

"Ez a kutatás továbbá igen meggyőző bizonyítékkal szolgált arra nézve, hogy a terhes nőknek létfontosságú a fogaik egészségéről gondoskodniuk, valamint az, hogy megkapják a szükséges kezelést a terhesség alatt, a minimálisra csökkentve ezzel a koraszülés esélyét."

"A terhesség alatti hormonváltozások következtében néhány nőnek élénkebb figyelemmel kell kísérnie a fogak és az íny állapotát - például feltűnhet az, hogy a fogínyünk a korábbinál könnyebben elkezd vérezni. Ez azt jelzi, hogy még gyakrabban kell a fogápolással foglalkozni, és rendszeres időközönként érdemes felkeresni a fogorvosunkat, akik minden bizonnyal ellátják pácienseiket hasznos tanácsokkal arra nézve, hogy mi a leghatékonyabb módja a fogaink megóvásának."

A tanulmány létrejöttében szerepet játszott az is, hogy idén egy dokumentált esetben a csecsemőhalál és az édesanya terhesség alatti fogínybetegsége között fedeztek fel az orvosok összefüggéseket. Ezen kutatás eredményeit március elején hozták nyilvánosságra a washingtoni Annual Meeting of the American Association for Dental Research nevezetű [a fogászati kutatás amerikai szövetségének éves találkozója] rendezvényen.

-NJ-



Szerző

donna.hu



Scroll to Top