Friss merítés

2008. 08. 08.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Tudni kell, hogy öt évvel ezelőtt kezdődött a Friss Európa művészeti mozgalom. A Kogart kiállítás-sorozata évről évre látképet adott a végzős képzőművész-hallgatók tudásáról, művészetéről: 120 friss diplomás – 80 magyar és 40 külföldi –, mintegy 300 alkotását állították ki. Érdemes visszatekinteni és összegezni, ezért az idei Friss rendhagyó, egyben és retrospektív: reflektál a kiállítás-sorozat múltjára, az elmúlt négy évben szereplő magyar művészek közül válogat, ettől „Re: Friss”. Most 37 fiatal művész 130 festménye, grafikája, szobra, installációja látható a Kogart Ház három emeletén. Első szinten a négy KOGART-díjas művész - Gesztelyi Nagy Zsuzsa, Tóth Ágnes, Kiss Endre, Bondor Csilla – munkáit látni.

Amikor elindították a „Friss”-t, nyilván az a cél vezérelte a rendezőket, hogy a szélesebb közönségnek is bemutassa azokat az irányokat, témákat, formákat, amelyekkel a fiatal alkotó generáció kísérletezik. A résztvevők mindig az adott év végzős festő-, szobrász-, grafikus-, intermédia-hallgatói közül kerültek ki - első alkalommal csak a Magyar Képzőművészeti Egyetemről, később több külföldi akadémiáról (Ausztria, Csehország, Franciaország, Lengyelország, Szlovákia, Szlovénia), 2006-től pedig a pécsi Tudományegyetem Művészeti Karáról is.

 2005-től a kiállítás címe Friss Európára módosult: Magyarország uniós csatlakozása után a Kogart meghívta az Unió új tagországait is. Az Alapítvány a külföldi kitekintés mellett a nemzetközi színtéren való megmérettetést is fontosnak tartotta, így jutott el a „Friss” Berlinbe (2005), Brüsszelbe (2006) és Bécsbe (2007). A diákok számára ez jelentette az első igazi megmérettetést a nagy nyilvánosság előtt, az egyetemi vizsgabizottság helyett már a nyilvánosság előtt kellett számot adniuk felkészültségükről, tehetségükről.

 

Ahogy az ember bóklászik a három szinten, világossá lesz, hogy a „Friss” nem kíván sem generációs életérzést megjeleníteni, sem egységes stílust felmutatni - a fiatal alkotók szerteágazó kifejezési módját, művészi megközelítését, kapcsolódási pontjait teszi láthatóvá.

2005-ben (identitás), 2006-ban (mánia) olyan hívószavakat találtak, amelyek a műveket közös szellemi platformra helyezték, de ez nem jelentett stiláris egységet. „Friss” alkotók lévén nyitva a kérdés: hogyan haladnak előre pályájukon, merre indulnak tovább, hogy fejlődik művészetük.

Most, az évforduló kiállításra „bedolgoztak” azok a festők, szobrászok, grafikusok, intermédiások, akik diplomázásuk óta rendszeresen szerepelnek a kortárs magyar művészeti életben. Meg lehet nézni, hol tartanak most, min dolgoznak éppen. Mindegyikük új munkát állít ki, és az összevethetőség kedvéért ott van mellette néhány korábbi diplomamunka is.

A „Re: Friss” kiállítás szeptember 28-ig látható a Kogart Házban (1062 Budapest, Andrássy út 112.)

Fotó: Varga Gábor 



Szerző

donna.hu



Scroll to Top