Győzike horoszkópja

2008. 08. 08.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Férfi 1974. január 4-én 19 óra 29 perc Észak-Magyarország – én Miskolcra számoltam... Ascendense az Oroszlán jegyében áll, Napja a Bak jegyében, Holdja a Bikában, Napja a Bak jegyében. A horoszkóp uralkodó bolygója a Nap, a Bak jegyében található, együtt a Merkúrral az 5. házban. A horoszkóp tulajdonosa, valójában komoly ember, bár imádja a gyerekeket, és nagyon szeret játszani, jó a humora.

Alkata: Az Oroszlán Ascendensű ember általában közép magas, kissé zömök lenne, de ennek uralkodó bolygója a Bak jegyében áll, ez nyújtja, és együtt áll a Merkúrral is, bocsánat, de a langaléta bolygójával, ezért úgy gondolom, hogy a horoszkóp tulajdonosa inkább magas, mint alacsony. A Hold a születésekor az ég tetején állt, a Bika jegyében, vagyis jól növekedett, ez megint csak ráerősít arra, hogy magasabb az átlagnál, ám a Bika jegye magában zömök embert mutatna, ezért becslésem szerint 175 és 185 cm között mozoghat a valóságban.

Haja színe: Ascendens az Oroszlánban általában fekete hajat szokott eredményezni, ennek uralkodó bolygója a Nap a Bak jegyében szintén fekete hajat mutatna, de az MC, mely pont a fejtetőre utal a Bika jegyében áll, és itt található a Hold is, ez kicsit világosítja, de csak egy kicsit, így a haja valószínűleg sötét barna.

Szeme színe: A férfi jobb szemét a Nap jelzi, ez a Bak jegyében áll, így a jobb szeme is valószínűleg sötét, feltehetően sötét barna, mert a Bak jegyében a fekete és a barna szín uralkodik, a bal szemét a Hold jelezné, ez az ég tetején van, de föld jegyben, a föld színe ugyebár barna, ezért a férfi szeme színe szintén barnának kellene, hogy legyen.

Öltözködése, változó. Ő szeretne tradicionálisan öltözni, de a Hold a X. házban mást követel tőle. Szeret mindig más ruhában megjelenni, ugyanis a Hold a változást uralja. Ízlése nagyban eltér a hagyományostól, mert a X. ház uralkodója a Vízöntő jegyébe esik, ezért a férfi szeret eltérni a környezetétől, szívesen hord akár csíkos, akár kockás ruhát is, akkor is, ha éppen az nem illik az alkalomhoz.

A horoszkóp alsó része telített, ezért a horoszkóp tulajdonosa inkább magába zárkózott ember képét mutatná, de a Hold az ég tetején áll, ezért ez ennyire nem igaz, mert szereti a nyilvánosságot, és szeret a közönség előtt állni, mert a hivatásházban a Hold azt jelenti, hogy munkáját valamilyen módon a nép, a közönség, a pleps előtt végzi. A horoszkóp nyugati felében van több bolygó, ezért ő sem kényszerült korán pénzt keresni, bár előbb került ki a nagybetűs életbe, mint a kérdéses másik hölgy.

A horoszkópban a föld jegyek vannak túlsúlyban: az illető inkább csendes lenne, praktikus ember, aki tudja, honnan jön, merre tart, reális, hangyányit kicsinyes, takarékos, ügyes ember, aki esetleg a kétkezi munkától sem riad vissza. A horoszkópban a fix jegyek vannak inkább elfoglalva: a horoszkóp tulajdonosa nem szereti a hirtelen változásokat, inkább konzervatív, tiszteli a hagyományokat, elsősorban a családi hagyományokat. Kitartó, megbízható ember, bár a külvilágnak mást mutat, hiszen a Hold mindig mást tükröz, sosem saját magát.

A horoszkóp 9. házában a Mars áll a Bika jegyében. A horoszkóp tulajdonosa szeret új dolgokat tanulni, nagy lendülettel fog hozzá, és valamiért ez a lendület alább hagy a Bika jegyének tulajdonsága miatt, ezért feltételezem, hogy a középiskola után nem akart, vagy nem tudott tovább tanulni.

Hivatás háza a Bika jegyébe esik. Ez úgynevezett művész jegy. Ennek uralkodó bolygója a Vénusz, a zene bolygója, a 6. vagyis a munka házában. Valamilyen módon a férfinek van kapcsolata a zenéhez. A Vénusz a Vízöntő jegyében áll, együtt a Jupiterrel, ez arra utal, hogy nem a komolyzene területén találhatjuk. A Jupiter és a Vénusz is a vigasság bolygója, ezért gondolom, hogy ha zenél, akkor, inkább akkor a könnyű zene áll hozzá közelebb, ezt a műfajt műveli.

A születési uralkodója a Nap a Bak jegyében áll, de az 5. házban együtt a Merkúrral, amely a pénzügyi területeknek és a vállalkozásoknak is uralkodója. Az 5. ház a szórakozások, és a játékok háza. Ennek uralkodó bolygója a Jupiter a munka házában van, ez ráerősít arra, hogy a horoszkóp tulajdonosa valamilyen módon úgy keresi a pénzét, hogy szórakoztat másokat, de extrém esetben, titokban, akár kaszinóból is jöhet pénze, mert a Nap kapcsolatban áll a pénzházban álló Plútóval, vagyis pénz játékból titokban.

Az 5. ház a gyermekeket is jelöli. Ahol a Nap, ott ragyogunk, vagyis a horoszkóp tulajdonosa szereti a gyermekeket, erre ráerősít az is, hogy a gyermeket jelző Merkúr is a gyermekházban van, ez, pedig az Ikrek jegyének is uralkodója, ezért feltételezem, hogy a horoszkóp tulajdonosa több mint egy gyermek apukája. A Nap uralkodója a Szaturnusz a 11. házban, a Rák jegyében áll. Ez azt jelzi, hogy mások gyermekeit is szereti, sőt a nagycsalád gyermekeiről is gondoskodik, például testvérek, rokonok, barátok gyermekeit is szereti, vagy segíti, ha tudja.

A horoszkóp 2. házában – az anyagi javak házában a Plútó áll. Ez a milliomosok horoszkópjában található. A kérdéses férfi vagy már milliomos, vagy milliomos lesz. Ez a Plútó kapcsolódik a munka házában álló Jupiterhez, ezt, pedig elsősorban a munkájából szerzi, de a családja sem lehet szegény, mert a IV. ház uralkodó bolygója a Plútó. A IV. ház a Skorpió jegyébe esik. Ez azt jelzi, hogy szigorú nevelést kapott a szülőktől. Szülei végletes emberek, nem ismerik a tréfát, és nem mutatják magukat. Nem tudom, mert erről nem kaptam adatot, de a Neptunusz a IV. házban áll. Ez azt jelzi, hogy a férfi olyan helyen, vagy városban, vagy kis faluban született, amelyik rendelkezik valamilyen vízzel, vagy folyó, vagy patak, vagy fürdő, vagy hasonló volt található a születésekor abban a helységben, ahol született.

A Neptun a Nyilas jegyében áll, jó fényszögben a Jupiterrel. A Neptunusz keringési sebessége több mint 150 év, ennyivel ezelőtt a születési helyén feltehetően főúri méltóságok lakhattak. Vagy egy régi magyar település /Nyilas Magyarország jegye/ volt, ahol született.

A Neptun a IV. házban jelzi, hogy otthonában valamiért soha sincs nyugalom, mert a Neptun sajnos kicsit a káosz bolygója is, vagy nehezen tudja megteremteni benne azt a nyugalmat, amit ő, mint egy Bak jegyű férfi szeretne elérni.

Jellegzetes helyen áll az Uránusz, mely a Mérleg jegyében áll, a kommunikáció házában. A horoszkóp tulajdonosának van valami jellegzetes a beszédében, valami furcsa. A 3. ház, ahol az Uránusz áll, egyben a közlekedés háza is, ennek uralkodója a Vízöntő jegyében áll, az Uránusz természetes helyén, együtt a Jupiterrel.

A horoszkóp tulajdonosa keveset utazik tömegközlekedési eszközökkel, inkább a modernebb közlekedési eszközöket választja, ebből is a különlegeset, mondjuk, nem elégedne meg egy Suzukival. A Jupiter együttállása a közlekedés házának uralkodójával azt jelzi, hogy nem szereti a kisméretű autókat, azt szereti, ha ezt mindenki megnézné. Szeret gyorsan közlekedni, mert az Uránusz a repülés bolygója.  Munkaházának uralkodója áll a közlekedés házában, vagyis munkáját nem egy helyen végzi, sokat kell emiatt utaznia. A munka házának másik uralkodója a Szaturnusz a Rák jegyében áll, a vállalkozások házában, lehetséges, hogy a családi vállalkozásban is szerepe van, vagy a család valamilyen módon részt vesz a vállalkozásában. A Szaturnusznak a Hold az ura, valamiért a családja is kikerül a nyilvánosság elé, valamiért sokan ismerhetik őt, és őket A 3. ház az iratok háza is, ha itt áll az Uránusz, akkor az iratokkal valami baj van, vagy nem szerzi be időben őket, vagy elvesznek, vagy nem ő tartja rendben őket.

A 3. ház a testvérek és rokonok háza. Testvéreivel különleges, de inkább baráti a kapcsolata. Az Uránusz kapcsolódik a Szaturnusszal, ő is segíti a testvéreit, de testvérei is segítségére sietnének, ha bajban lenne. A Nap jelzi a horoszkópban az apát, ez a Bak jegyében áll, együtt a Merkúrral, mely a horoszkópban a vállalkozásokat, és az anyagi javakat uralja. A horoszkóp tulajdonosának édesapja feltételezéseim szerint vállalkozó, vagy vállalkozásból keresi a pénzt. A Merkúr a szállítás és a közlekedés bolygója is, a Bak jegye az építkezésé, ezért a férfi apja vállalkozásának köze kell, hogy legyen ezekhez.

A horoszkóp tulajdonosa is sok mindenhez ért, a föld is arannyá válhat a kezében.

Kapcsolódó anyagok:

$$1019$$



Szerző

donna.hu



Scroll to Top