Ma este gyújts egy gyertyát, merülj el meg-megrebbenő lángjának fényében, add át neki a lényedet, érzéseidet, és emlékezz azokra, akiket szeretsz, de már nem lehetnek itt veled. Hagyd, hogy a könnyek elöntsék a szemed, most nem kell erősnek lenned…

Hagyd, hogy a könnyek elöntsék a szemed, most nem kell erősnek lenned…

… most nem kell úgy tenned, mintha nem hiányoznának, mintha nem fájna, hogy már nincsenek, mintha az eltávozásuk nem vitt volna el belőled egy szeletet. Most nem kell elrejtened, hogy hiányzik a mosolyuk, a hangjuk, az érintésük, az illatuk, a tanácsaik… és a gyengeségeik, a rossz szokásaik...

… és bánod, hogy nem hangzottak el szavak, melyekben kifejezed a szereteted, a tiszteleted… hogy haragos voltál, hogy hátat fordítottál, hogy nem gondoltál bele, hogy milyen törékeny és mulandó az élet…

… és már nincs lehetőséged bepótolni, helyrehozni…

Ám emlékezhetsz a jóra, szépre, a boldog pillanatokra, az együtt átélt nehézségekre, és mindezt átértékelheted, és az utolsó percig ott lehet veled, hogy elhunyt szeretteid milyen értékeket adtak neked. … és élheted úgy az életed, hogy felnőj ezekhez, kiteljesedj, és a még veled lévőknek ott legyél, és együtt élvezhessétek az életet, amíg lehet.