Halak szülött Kos aszcendenssel

2010. 03. 03.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Akkor sokkal becsvágyóbb leszel, mint a más aszcendenssel rendelkező Halak szülöttek, a döntés, vagy annak kinyilvánítása sem jelent majd olyan nagy gondot.

A Halak jegyének segítségével meg tudod őrizni alapvetően zárkózott természetedet, és egyáltalán nem törekszel arra, hogy a figyelem középpontjába kerülj.

Nehezen tudod kordában tartani erős érzelmeidet, ha már egyszer lángra lobbantál. Az önmérséklés és a tartózkodás boldogabbá tehetnek.

Mindig robbanásszerűen tör ki belőled a feszültség, főleg, ha úgy érzed, valaki akadályoz téged. Egyébként kedvességed és gondoskodásod félreérthetetlenül a Halak jegyének jellegzetessége.

Aszcendensed túlzott őszintesége és nyíltsága folytán nagyon sok sérelem érhet a szerelem terén, de szerencsére hamar túl tudod tenni magad ezeken, és újra, és újra nekilendülsz. A Kos jegyének bátorsága és a Halak jegyének önuralomhiánya nagyon veszélyes kockázatokba sodorhat, s mivel nem rendelkezel igazi kemény páncéllal, jobb lenne, ha nem tennéd ki védtelen szívedet új, kiszámíthatatlan barát- és partnerjelöltek kénye-kedvének.

Soha nem vallanád be, de az utazás, az izgalom és az új fejezetek nyitása sokkal jobban vonzanak, mint az a feladat, hogy társat találj magadnak. Így korai kapcsolataidat sok baj és kellemetlenség kísérheti.

Érzékeny vagy, együtt érző természeted miatt szívvel-lélekkel aktívan részt veszel bármiben. Szeszélyesen változékony hangulatod azonban zűrzavarossá teheti az életedet. Az viszont mindenképpen szerencsés, hogy mindig tudsz az alkalom adta lehetőségekkel élni.

Uralkodó bolygód, a Neptun a barátok, vágyak, remények területe felett tranzitál:

Új barátokkal találkozhatsz, akik valamilyen módon szellemi vagy művészi beállítottságúak, vagy csatlakozhatsz egy szellemi dolgokkal foglalkozó csoporthoz. Barátaid osztozni fognak elképzeléseidben és segíteni fognak elérni céljaidat, persze csak, ha nem ringatjátok egymást valami közös álomvilágba. Te is valamilyen módon mások segítségére akarsz lenni, de győződj meg arról, hogy nekik valóban szükségük van-e a te segítségedre.

Terveiddel leszel elfoglalva, és azzal, hogy hogyan valósítsd meg őket. Ne feledd azonban, hogy a Neptun arról híres, hogy az illúziókat a valóság látszataként jeleníti meg. Próbáld meg elképzeléseidet és embertársaidat is olyannak látni, mint amilyenek és nem olyannak, amilyennek látni szeretnéd őket.

Ha szeretne rendelni egy asztrológiai előrejelzést havi lebontásban, vagy szeretné teljesen ingyen aszcendensét kiszámoltatni, azt megrendelheti a triamos@digikabel.hu e-mail címen, vagy a 06-90-189185 emeltdíjas telefonszámon.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top