Többször is volt szerencsém – leginkább szerencsétlenségem – ilyen háromszögekhez, és valóban volt olyan, hogy érezni lehetett: nem azonos szinten vagyunk barátai egymásnak. Előfordult, hogy egyvalaki kiemelkedett, ő jóban volt mindkettőnkkel, mi viszont lehet, hogy nem is lettünk volna „barátok”, ha nincs a harmadik. Érdekes szituáció volt, hamar tovább álltam.

Aztán olyan eset is előfordult, mikor én próbáltam összetartani a bagázst több-kevesebb sikerrel, ebben a baráti hármasban sem voltunk „egyenrangú felek”, de sokkal kellemesebb kapcsolat volt, mint a korábbi. Egy ideig. Akkor gondoltam, hogy ismét ugranom kell, amikor megkezdődtek a furkálódások, amikor nekem panaszkodtak egymásról. Ráadásul folyamatosan. Ez a szerep egyébként se túl hálás, hát még akkor, ha elvileg barátok is vagyunk.

A két kudarcba fulladt próbálkozással a hátam mögött kezdtem úgy érezni, hogy valóban igaza lehetett annak az anonim bölcsnek, aki megfogalmazta, hogy a hármas barátság nem az igazi. Tehát igyekeztem elkerülni, na persze ez nem valami olyasmi, mint a nátha, amit csak úgy el lehet kerülni, ha melegen felöltözünk. Így természetesen megint beleestem a csapdába. Egy évig vergődtem a veremben, amikor is sikerült megszabadulnom a kínos szituációból, és úgy döntöttem, hogy az élet nem egy óriási virágcsokor, hogy muszáj legyen páratlan számú résztvevővel indulni.

Évekig sikerült betartanom a „fogadalmam”, bár voltak közeli barátnőim, ők vagy alig ismerték egymást, vagy mindig többen voltunk, mint három. Furcsa mód viszolyogtam akkoriban a kapcsolati hármasoktól – bizonyos fajtájuktól még ma is -, holott ez volt a szerencseszámom, ahogy most is.

Aztán történt valami. Érkezett valaki az egyik barátnőm mellé. Így hárman lettünk. De ez valahogy más volt, mint a korábbiak, már az elején. Hogy miért? Nem igazán tudnám megmondani. Talán mert időközben felnőttek lettünk, érettebben gondolkodunk, vagy mert hármunk személyisége jobban passzol egymáshoz, mint a korábbi esetekben. Ami eléggé furcsa, hiszen mi hárman annyira különbözünk egymástól, hogy annál jobban már nem is lehetséges. Lehet, hogy ezért működik? Bár valószínűleg nem is az a fontos, hogy miért működik, hanem az, hogy egyáltalán működik. Most először nincs féltékenység, rivalizálás és furkálódás – persze ezt azért le kell kopognom.