Hatékony öngyógyítás a Csi Kung erejével

2008. 12. 05.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Vannak betegségek, melyekkel a modern orvostudomány nem tud mit kezdeni. Az ősi Kína számtalan alternatív gyógymódot örökített az emberiségre, melyek természetesen és hatékonyan segítenek a gyógyulás útjára, gyakran olyan esetekben is, ahol az orvosok már feladták a harcot. Ezek egyike a Csi Kung, melynek nagy szerepe van a megelőzésben is.

A Csi Kung légzésgyakorlatokon, meditáción, és speciális mozgássorok végzésén alapul, melyek elűzik a félelmet, depressziót, idegességet. Kiegyensúlyozottá és boldoggá tesznek, serkentik a vérkeringést és a Csi áramlását a testben. A Csi Kung gyakorlatok végzése egyensúlyt teremt a szervezetben, elindítja a test önregeneráló folyamatait, hiszen az egyes betegségek nem csak külső behatásokra keletkezhetnek, sokszor a bajt lelki problémák okozzák. Ezért olyan hatékony a megelőzésben is.

A kínaiak öt elem tana alapján a szervezet érzékeny egyensúlyát az egyes elemek megfelelő aránya tartja fenn. Ha valamely elem túlsúlyba kerül, a test egyes részein problémák keletkezhetnek. A Csi Kung megtanít arra, mely mozgásformák előnyösek számunkra, s melyek kerülendők. Hasonlít az indiai jógára, mely szintén meditációs gyakorlatok, és a megfelelő légzéstechnika segítségével tartja egyensúlyban a szervezetet. A jógában pránának nevezett energia ugyanazt takarja, mint a kínai Csi.

A Csi levegőt jelent, ez az a magasabb energia, mely egyensúlyban tartja szervezetünket. A Csi Kung, lehetővé teszi az irányítását és biztosítja az öngyógyítás lehetőségét. A módszer hazánkban néhány éve vált ismertté, mivel a Kulturális Forradalom idején Kínában is háttérbe szorult, és csak a hetvenes évek végén fedezték fel újra. Csak ezután terjedhetett el szerte a világban. A kiváló eredmények hatására egyre inkább szorgalmazták a módszer vizsgálatát, minek során bebizonyosodott, hogy fontos szerepet játszik a civilizációs betegségek, az asztma, az elhízás, a mozgásszervi problémák és a stressz kezelésében.

Hatásai: • stressz oldása, relaxáció • megelőzi a betegségeket és allergiákat • felgyorsítja a természetes gyógyulás folyamatát • segít megőrizni az érzelmi egyensúlyt • növeli a szellemi frissességet, a vitalitást, a koncentrációs képességet • fejleszti a belső erőt • javítja a szexuális funkciókat • javítja az életminőséget és életkilátásokat.

A Csi Kung-ban az a különleges, hogy a módszer elsajátítása képessé tesz önmagunk gyógyítására, lelki regenerálására mindenféle külső segítség nélkül, így a későbbiek során akkor és ott gyakorolhatjuk, amikor és ahol nekünk tetszik.

Ma már több tízmillió ember gyakorolja a világon nap, mint nap.  A Csi Kung egyfajta életmód. Több, mint háromezer különböző fajtája létezik, közöttük nem csak gyógyító mozgássorok, de olyan harcművészetek, mint a Kung fu is megtalálhatók.  A Csi Kung ma már hazánkban is bárki számára elérhető, bővebb információt találhatunk róla pl. a www.csikungkozpont.hu weboldalon.  

Kapcsolódó anyagok:

$$1701$$

$$1166$$

$$354$$



Szerző

donna.hu



Scroll to Top