Hatvan bluescsapás

2009. 02. 09.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A kőbányai kötődésű Star együttestől a szólóénekesi pályáig – a kezdet és a jelen. Közte Napsugár, Wanderers és Loyd –, majd 1979-től 1985-ig Hobo Blues Band. Ez utóbbi – és persze az István, a király Táltosának szerepe – országosan tette ismertté az orvosi műhiba következtében egyik lábát elvesztett énekes nevét. A jó minőségű, hiteles blues-zenére fogékony közönség azonban egy csapásra kedvencei közé emelte a különleges orgánummal rendelkező dalnokot. Rendszerint teltházas koncertjein „Bill, a Király” skandálással követelik színpadra az azóta Kőbánya díszpolgárává avanzsált előadót.

A kilenc év kihagyás után megjelent Hatvan csapás vadonatúj dalokat tartalmazó digitális korong a Kormorán műhely hathatós közreműködésével készült, a zeneanyag mély empátiával érez bele Deák Bill művészi lelkivilágába, így téve abszolút hitelessé a mondanivalót, s rajta keresztül magát az énekes személyét.

A lemez sikerét és a rajongók szeretetét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Koltay Gergely fémjelezte új album megjelenése óta megkapta az „Aranylemez” kitüntető címet. Mint tudjuk, ez a mai „másolgatós-letöltögetős” világban komoly teljesítményt!

A lemez készítésénél olyan tehetséges, briliáns technikájú gitárosok működtek közre, mint Csillag Endre (ex-Bikini), Patai Tamás (Republic), Sipeki Zoltán, a fiatalon elhunyt Daczi Zsolt (ex-Bikini) vagy Borhi Miklós.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top