HIV-pozitív bábu a nigériai Szezám utcában

2010. 10. 14.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Amerika egyik legismertebb gyermekeknek szóló tévés műsora, a Szezám utca már több mint 40 éve szórakoztatja a kis nézőket. A műsort most Nigériában is elkezdték sugározni pár hete Szezám tér címen. A dolog különlegessége az, hogy az egyik főszereplő Kami, aki egy lánybábu, HIV-pozitív.

 Kami (balról) és Zobi (jobbról)  

Emellett persze aranyszínű szőre van és a kalandokat is nagyon szereti. Legjobb barátja pedig egy kedves, lelkes kis kék "muppet", Zobi, aki általában komoly zűrökbe keveredik és a hibáiból fontos tanulságokat vonhatnak le a kicsik.

A furcsa páros, bár elsőre megdöbbentően hat az európai értékrend számára, Nigériában nagyon is aktuális, és valóban hasznossá válhat a gyerekek számára. A 150 milliós ország lakosságának jó része ugyanis 14 év alatti kisgyermek (s mivel az emberek élettartama jóval a nyugati átlag alatt van), akiknek olyan betegségekkel és társadalmi problémákkal kell együtt élni, mint az AIDS, a malária, a nemek közti egyenlőtlenség és a vallási széthúzások.  Egy ilyen környezetben - az alkotók szerint - nagyobb haszna van a műsor eme rendhagyó változatának. De ezek mellett a nigériai kultúrával és történelemmel is szeretnék megismertetni a gyerekeket, így a készítők próbálnak majd minél több hasznos információt beleírni a történetekbe.

- Van egy konkrét higiénés és egészségügyi kérdésekre fókuszáló koncepciónk – meséli Nalia Farouky, aki a Szezám utca alkotóinak nemzetközi vezetője. - Ezek olyan dolgok, amiket mindenképpen fontosnak találtunk és kértük a helyi alkotókat, hogy vegyék be a műsorba.

 A Szezám utca régi lakói nem küzdenek olyan gondokkal, mint egy nigériai gyerek. 

- Az egyik epizódban például Zobi belegabalyodik egy moszkitóhálóba, ami persze nagy hahotára készteti majd a kicsiket, de ne felejtsük el, hogy így fel is hívjuk a figyelmet a védőháló használatára egy olyan országban, ahol a maláriajárványt főként a moszkitók terjesztik és csak a háló használatával kerülhetőek el a csípések, főleg éjszaka. – magyarázza Farouky. - Ugyanis Nigériában a WHO kimutatásai szerint 45 másodpercenként meghal egy gyerek maláriában.  Arról nem is beszélve, hogy legalább 278 ezer HIV-pozitív gyerek él az országban, akikhez máshogy nem tudnának információkat eljuttatni a betegségükről és a megfelelő higiéniáról, vagy a rájuk leselkedő veszélyekről, hiszen az ő immunrendszerük szinte teljesen védtelen a kórokozókkal szemben. A megfelelő tisztálkodás azonban a kis betegeknek meghosszabbíthatja az élettartamát, és az életminőségüket is javíthatja. Így már jobban érthető, hogy miért választottak a készítők a szokásos szőrmókoktól eltérő szereplőket.

- Természetesen mindezen tudásanyag mellett a show igyekszik ismereteket átadni a gyerekeknek főleg irodalmi, matematikai és egyéb tárgyakból is, hiszen a műsor főleg 7 év alatti gyerekeknek készül.

Nigéria nem az első ország, ahova a Szezám utca „betört”, hiszen pár éve már Bangladesben, Oroszországban és számos dél-afrikai országban sugározzák a televíziókban. Így a készítők igyekeznek minél nagyobb hangsúlyt fektetni a gyerekek tudásának bővítésére az adott régió igényei szerint.

Képek forrása: Google



Szerző

donna.hu



Scroll to Top